Érdekes.
Gulyás Gergely miniszter éves meghallgatásán több fontos témát érintettek. A miniszter kiemelte, hogy a Miniszterelnökség fő feladata a kormány egységének biztosítása. Szerinte ebben az évben jól teljesítettek. Emellett beszélt a „vendégmunkástörvény”-tervezetről, amely
szigorú feltételeket szab a vendégmunkások beengedésére, és kizárja a családegyesítést.
Mindez azért érdekes, mert Magyarországra az utóbbi hónapokban egyre több vendégmunkás érkezett, javarészt az Orbán-kormány lelkes asszisztálásával, nem egy esetben magyarok munkáját elvéve. Persze, ez az évek óta idegellenes kampányban élő magyar polgároknak sok volt, és több településen fellázadtak a kormányzati import miatt a lakók. Volt rá példa, hogy fideszes polgármester is kikelt a döntés ellen.
A miniszter hozzászólt egy korrupciógyanús esethez is, amelyben egyik beosztottja is érintett volt, hangsúlyozva, hogy a korrupció ellen szigorúan lépnek fel. A meghallgatáson szó esett az uniós pénzek késedelmes érkezéséről is, amelyet
a kormány az ellenzék hibájának tulajdonít.
Gulyás beszámolt a Magyar Falu Programról, amelyben 2865 település kapott támogatást, és ebből csak 439 településen van fideszes polgármester. A miniszter tájékoztatott Svédország NATO-csatlakozásáról és a kormányablakok működéséről is, hangsúlyozva, hogy ezek az állami szolgáltatások jól (?) működnek.
Végül a miniszter beszélt az Ukrajnából érkezettek támogatásáról, amelyet a Miniszterelnökség koordinált, és amelyben Magyarország „nagyvonalú” (?) segítséget nyújtott. Megerősítette, hogy az Orbán-kormány továbbra sem akar hallani Ukrajna EU-tagságáról.
(hvg.hu/Valódi Hírek)