A műfenyők ára, már a csillagos egekben jàr.
Fenyő vásár (interjú): dráguló karácsonyfák, aggódó árusok, legjobb fenyők, fenntarthatóság
A karácsonyi ünnepeket megelőző időszakban, így december közepe tájékán, már sokan elindulnak megvenni a szükséges karácsonyi kellékeket a szeretet ünnepére, amelyben kiemelt szerepe van a fenyőfának.
November elején brutálisan drága karácsonyt jósoltak, akár 60-70%-os árnövekedéssel is számoltak a karácsonyhoz kapcsolódó termékek közözz, a tavalyi évhez viszonyítva.
Bár még csak a fenyő-vásárlási időszak elején járunk, jelenleg a fenyőfák átlagosan 5%-os drágulást realizáltak, a műfenyők áremelkedése viszont ennél is jóval magasabb.
Egy átlagos karácsonyfa, a tavalyi évben körülbelül hatezer forintba, idén kilencezer forintba kerül.
Az Index riportját alább tudja megtekinteni, ahol többek között a fenyőfák drágulásának mértékét, a vásárlói preferenciákat – a mű és az igazi fa között -, próbálták kideríteni:
Kiemelt kép: pexels.com
Forrás: index.hu