Berúgta az ajtót a változás Lengyelországban.

Mint írtuk, a nemrég miniszterelnökké választott Donald Tusk kormányalakítása komoly változásokat hozott Lengyelország életében.

A volt kormányfő, Mateusz Morawiecki távozása után megnyíltak a brüsszeli pénzcsapok a lengyelek felé, Tusk pedig rövidesen közölte, hogy a jövő évi büdzsében nem biztosítják a közmédia finanszírozását, az csak a jelenlegi helyzet „javítása” után kerülhet szóba.

A kormányfő szerint,

„egy olyan közmédia, mint amilyen most van, egyáltalán nem érdemli meg, hogy az adófizetők zsebéből finanszírozzák”.

Bejelentését felmentések kísérték, a minap pedig arról is hír érkezett, hogy a korábbi vezetéshez, a Jog és Igazságosság (PiS) nevű párt irányába elfogult TVP Info adása is leállt Lengyelországban.

Csütörtökön már arról szóltak az értesülések, hogy az eddigi szélsőjobboldali belügyminiszternek is távoznia kellett, az országban pedig megindult a verseny a közmédia, az igazságszolgáltatás, valamint az állami szervek irányításáért – írta a 24.hu.

A frissen megválasztott Tusk többek között a titkosszolgálatok vezetői között is mazsolázott, miközben a korrupcióellenes hatóság (CBA) vezetőjét is leváltotta.

Eközben a PiS képviselői tiltakozásba kezdtek a közszolgálati televízió székháza előtt a közmédia költségvetésének lenullázása miatt. Elmondásuk szerint a lengyel függetlenség védelmében tüntettek. Jarosław Kaczyński pártelnök a jelek szerint a saját hatalmát a „lengyel nemzet hatalmával” azonosítja. A politikus közölte, hogy pártja képviselői ezentúl tízfős csoportokban állandóan ügyelnek majd a televízió székháza előtt.

Tusk tehát nem húzta az időt, sietségének hátterében a lehet, hogy a leváltások által generált nézeteltérések ne eresszenek gyökeret a közvéleményben.