Nem lehet majd mindenkinek üzenetet küldeni.
A Meta bejelentette, hogy a vállalat új biztosítékokat épít ki, arra vonatkozóan, hogy megvédje a tinédzser felhasználókat a nem kívánt, közvetlen üzenetekkel szemben az Instagramon és a Facebookon egyaránt – írta a Reuters.
A Meta alá tartozó WhatsApp tulajdonosa a közelmúltban közölte, hogy több tartalmat is elrejtenek a tizenévesek elől, hogy így védjék meg a gyerekeket a káros tartalmaktól az alkalmazásokban. A lépést azzal indokolták, hogy az amerikai szenátusban tanúvallomást tett a Meta egyik volt alkalmazottja, aki azt állította, hogy
a vállalat tudott a tizenéveseket érő zaklatásokról, mégsem tettek semmit az ügyben.
A Meta közölte, hogy a jövőben a fiatalok nem kapnak majd közvetlen üzeneteket azoktól, akiket nem követnek, vagy akikkel nem állnak kapcsolatban az Instagramon. Emellett szülői jóváhagyásra is szükségük lesz ahhoz, hogy egyes beállításokat módosíthassanak az említett alkalmazásban.
A Messengeren a 16, illetve egyes országokban a 18 év alatti felhasználók
csak az ismerőseiktől vagy azoktól kapnak majd üzeneteket, akikkel telefonos kapcsolatban állnak.
A 19 év feletti felnőttek pedig a jövőben nem küldhetnek majd üzenetet olyan tizenéveseknek, akik nem követik őket.