Hevesen bírálta a semmitmondó szórakoztatóműsorokat és a cigányság bemutatását a médiában.
Molnár Ferenc Caramel: Kényelmetlenül érzem magam, ha a semmiről hahotázunk másfél órán keresztül
Molnár Ferenc, ismertebb művésznevén Caramel, szókimondón és őszintén nyilvánult meg a hazai popszakma és az új zenei generációval kapcsolatban.
A 42 éves énekes, aki egykor a Megasztár győzteseként vált ismertté, nem tartozik azok közé a hírességek közé, akik szeretik magánéletüket nyilvánossá tenni, és kerüli a celebvilág felületes eseményeit. Inkább a munkájára, az alkotásra és a szakmai véleményekre összpontosít.
A Glamour magazin ROMAKÉNT podcastjában Caramel beszélt arról, hogyan válogatja meg, milyen felkéréseket fogad el, és milyen szempontok alapján dönt az igent mondás vagy a visszautasítás mellett. Ez a hozzáállás is mutatja, hogy számára fontosabbak a művészi és szakmai értékek, mint a puszta hírnév vagy a közönség figyelme.
Elsősorban azt tartom szem előtt, hogy hol hogyan érzem magam. Általában elkezdem kényelmetlenül érezni magam, ha semmiről hahotázunk másfél órán keresztül, és úgy csinálunk, mintha történne valami. Az olyan helyzetekben is kényelmetlenül érzem magam, ha azt próbálják elhitetni velem, hogy az én életem érdekes, az én magánéletem érdekel valakit.
– idézi a story.hu az énekest, aki szerint ez egy bevett módszer a bulvárban és a televíziózás világában: „elhitetik veled, hogy te nem csak egy szereplő vagy egy évadban, hanem te egy nagyon érdekes ember vagy, és neked minden egyes mondatod egy aranyköpés. (…) Én ennek soha nem dőltem be”.
Caramel azt is megjegyezte, hogy ma a showműsorokban szereplő romák többsége ugyanazt a karaktert hozza, ami szerinte egyáltalán nem segíti elő az előítéletek ledöntését. Mint mondta, a szórakoztatóműsorokban szinte kötelező roma klisé szerint viselkedni.
„Azaz én a romatársadalom egy rétege számára nem lehetek igazi cigány a kicsit szofisztikáltabb zeném miatt. A többségi társadalom egy részének szemében nem lehetek igazi magyar. És a média legnagyobb részében sem lehetek jó szereplő, mert nem vagyok jó cigány a tévében.
„Ha beül egy talk showba öt ember, akik közül egy roma, néha azt érzem, hogy kötelező neki ezt a sztereotip roma szerepet hozni. Nem gondolom, hogy ez nagyon kártékony vagy rossz irányba vinné a társadalmat, csak szívesen látnék egy másfajta romakaraktert is a képernyőn”
– fogalmazott az énekes.
Forrás: index.hu
Kiemelt kép: Molnár Ferenc Caramel/Facebook