Jönnek a NER-es fecskék.
Durva dolgokkal példálózott: Maffia-módszerektől félti Pesty László ősfideszes, az újonnan kiugrott Magyar Pétert (+videó)
Kilencvenöt százalékban támogatja Magyar Pétert az ősfideszes dokumentumfilmes, a gerilla.hu alapítója, Pesty László. A maradék 5 százalékban sem áll ellen, csak úgy gondolja, Varga Judit volt férje nála nagyobb kockázatot vállalt, amikor kritizálta Rogán Antalt, Tiborcz Istvánt és Orbán Viktort a kegyelmi botrány kirobbanása óta.
Szerinte más a helyzetük, ő továbbra is védettebbnek érzi magát, bár mindketten kritizálják a Fideszt, a belső tisztulásáért vívott küzdelemben:
„Némelyek meg tudnának fojtani egy kanál vízben, de olyan múltam van a pártban, és annyit tettem, hogy egyszerűen bizarr lenne hozzám nyúlni. Én a préri szabad farkasa vagyok, ennek van némi szabadságvonzata, »ja, a Pesty?« mondják, és végül mindig legyintenek. Petit viszont féltem egy kicsit. Ő nagyon aktívan tagja volt a mechanizmusnak. A Cosa Nostrában és a ‘Ndranghetában pedig ott van az omertà, a hallgatás törvénye, annak a megszegését nem szeretik, és többnyire csúnyán honorálják. Ez súlyosabb következményeket vonhat maga után.” – közölte Pesty.
Mint mondta, Magyar Pétert, mivel kilépett ebből a belső körből, így „könnyebb lesz őt bántani, mint engem”. Pestyt viszont „elég kockázatos basz*gatni”, mert mögötte van egy profi online csapat, egy webes „gigahálózat, az internet összes technológiája”, ami egy támadás miatt „felélénkülhet”.
Pesty László úgy látja, Magyar Péter „kockázatos helyzetben van”, ezért felekezet, pártállás nékül szolidaritást kell vele vállalni. Szerinte abban, ő volt az első fecske, hogy hithű jobboldaliként elkezdte bírálni a NER-t, de Magyar a második fecske, és nem kizárt, hogy lesz harmadik, negyedik, ötödik fecske, hiszen elmondása szerint, most „nagy gond van”.
„Akár Péter, akár én felvillantunk ügyeket, azokat mély kussolás követi a társadalom részéről. Visszhangtalanok. Ezt én nagyon sérelmezem, és talán Péter is. Nem azért nehéz harcolni, mert felülről tartanánk a retorziótól, hanem azért, mert a társadalom kussol.” – mondta el véleményét Pesty László.
A társadalmi cselekvés és véleményformálás égető hiányáról már Kajdi Csaba, influenszer és modellügynökség tudajdonos is beszélt, éppen Novák Katalin nemrég kirobbant ped0filbotrányával kapcsolatban.
Orbán Viktor miniszterelnök pedig a párttársai hallgatását biztosítja, hiszen a 2019-es Fidesz-kongresszuson tizenegyedik parancsolatként fogalmazta meg elvárásait híveinek:
„A politikában szükség van a tizenegyedik parancsolatra. Ez úgy hangzik: ne mondj rosszat a fideszes társadról!”
Forrás: 24.hu