Ritkán látható, hat évtizeddel ezelőtti fotókkal köszöntjük a ma 78. születésnapját ünneplő élő legendát, Koncz Zsuzsát.
Koncz Zsuzsa március 7-én ünnepli 78. születésnapját. Pályafutása már fiatal korában elkezdődött, amikor kislányként balettozott és a Gyermekrádió riporterőrségének tagja volt.
Énekesnőként az 1962-es első Ki mit tud? versenyen mutatkozott be, ahol gimnáziumi osztálytársnőjével, Gergely Ágival második helyezést értek el.
Ezt követően olyan neves együttesekkel dolgozott együtt, mint az Omega, az Illés és a Metro. 1967-ben pedig megkapta első filmszerepét az Ezek a fiatalok című filmben.
Lenyűgöző, több mint hat évtizedes pályafutása során közel félszáz stúdió- és válogatásalbuma, valamint több mint 80 kislemeze jelent meg. Kitüntetései között szerepelnek a Kossuth- és Liszt Ferenc-díj, valamint 2001-ben átvehette a Francia Becsületrendet is.
Köztudott, hogy az énekesnő sosem tárta a nyilvánosság elé a magánéletét:
„A dalaim a közönségemé, az életem meg az enyém. Fontosak nekem a társas kapcsolatok, a barátaim, a beszélgetések. Attól, hogy nem közvetítem az életem a közösségi médiában, nem szelfizek a párommal, családommal, nem vagyok feltétlenül zárkózott, de ha igen, az is csak rám tartozik” – nyilatkozta korábban a Nők Lapjának.
Íme, néhány ritka, fiatalkori fotó az előadóművész pályájának első éveiből:
Forrás: nlc.hu