Nagyon kell vigyázni.

Figyelmeztette ügyfeleit az OTP Bank. A pénzintézet tájékoztatása szerint az utóbbi napokban megnövekedett az OTP Bank ügyfeleit célzó, a bank nevében történő csaló telefonhívások száma – hívta fel ügyfelei figyelmét az OTP.

Közleményükben kiemelték: ezekben a hívásokban

a csalók a bank biztonsági vagy egyéb munkatársának adják ki magukat,

a bizalom megerősítése érdekében pedig egyes esetekben fotóval ellátott hamis igazolványt is küldenek az ügyfél e-mail címére.

Arra figyelmeztettek, hogy a hívások során az ügyféllel azt közlik, hogy veszélyben van a számláján lévő pénzösszeg, esetleg azt állítják, hogy a bank gyanús utalás kezdeményezését észlelte és kérik annak megerősítését. A kár megakadályozása érdekében az ügyfeleket különböző programok számítógépre vagy telefonra történő telepítésére hívják fel, amelyet a csalás megelőzését, illetve megakadályozását végző vírusirtóként jellemeznek – közölték.

Jelezték, a telepített szoftver segítségével

a csaló hozzáférhet az ügyfél informatikai és mobil eszközén lévő összes adathoz,

így az internet- vagy mobilbank belépéshez szükséges jelszavakhoz, valamint a banktól érkező megerősítő kódokhoz is. Ezek ismeretében hozzáférnek a bankszámlákhoz is, amelyeket felhasználva elutalják a pénzt az ügyfél számlájáról – hangsúlyozták.

Az OTP Bank ügyfelei számára kiemelte, hogy sohasem kérik ügyfeleiktől programok telepítését. Emellett a bank munkatársai nem küldenek igazolványfotót maguk azonosítása érdekében.

„Kérjük fokozott körültekintéssel járjon el az ilyen hívások során és ne telepítsen ismeretlen szoftvereket saját eszközeire, különösen akkor, ha arra telefonhívás során kérik meg! Figyelmesen olvassa el a banki SMS és push üzeneteket,

az azokban megküldött kódokat senkinek ne adja ki!”

– írták.

(pénzcentrum.hu nyomán)

(Kiemelt képünk illusztráció)