Ez már az utolsó felvonás?
A református egyház 24 tagja, köztük rengeteg egyetemi oktató írta alá azt a nyilatkozatot, amely szerint Balog Zoltán püspök kegyelmi botrányban való érintettsége miatt a Magyarországi Református Egyház napról napra veszít a hiteléből.
Ahogy a Szemléleknek is eljuttatott nyilatkozatukban fogalmaztak, az
„anyaszentegyházunkért érzett felelősségére apellálva hangsúlyosan kérjük Balog Zoltánt,
mondjon le dunamelléki püspöki tisztségéről is.
Ez nem egyetlen egyházkerület, hanem az egész Magyarországi Református Egyház közös ügye.”
Balog Zoltán távozását akarják
Megírtuk, hogy Vargha Anikótól, a tököli egyházközösség kántorától azért vált meg a gyülekezete, mert bírálta a ped0filbotrányban érintett Balogot.
Az üggyel kapcsolatban Tarr Zoltán, az egyház egykori zsinati tanácsosa jelezte, nagy probléma, hogy a Magyarországi Református Egyházon belül nagyon kevés szó esik arról, hogy Balog Zoltán püspök közbenjárására kaphatott kegyelmet a bicskei gyermekotthon ped0fil igazgatóját segítő helyettese, Kónya Endre.
„Sokan szívesen kimondanák, amit én megtettem, hogy
(…) Még nem találkoztam olyan református emberrel, aki egyetértene azzal, amit Balog Zoltán tett, és ahogyan ebben a helyzetben viselkedik”
– fogalmazott és megjegyezte, Balog tette soha nem látott hitelességi válságot okozott a református egyházban.
Kapcsolódó: Felhúzta a nyúlcipőt Balog Zoltán: Egészen különösen viselkedik a ped0filbotrányban érintett püspök
Egy hete derült ki, hogy a református zsinati elnökségi posztjáról lemondott Balog minden erejével azon van, hogy a megmaradt pozícióit megszilárdítsa. Ennek érdekében többször is beszélt Orbán Viktor miniszterelnökkel az információk szerint.
A nyilatkozatot megküldték a Magyarországi Református Egyház minden gyülekezetének
A nyilatkozatot aláírta
- Dr. Ablonczy Balázs történész, egyetemi oktató,
- Ablonczy Bálint újságíró,
- Dr. Ambrózy Gábor történész, egyetemi oktató,
- Dr. Balogh Lídia társadalomtudományi kutató,
- Dr. Daróczi Anikó irodalomtörténész, műfordító, egyetemi oktató,
- Dr. Éliás Sára ügyvéd,
- Dr. Gonda László lelkész, teológus, egyetemi oktató,
- Gyimóthy Géza agrármérnök,
- Horváth-Sántha Hanga jogász, egyetemi oktató,
- Kiss Judit Ágnes író, költő, tanár,
- Dr. Körösényi András politológus, kutatóprofesszor,
- Dr. Kustár Zoltán lelkész, teológus, egyetemi tanár,
- Miklós Attila vallásoktató,
- Molnár Illés költő, műfordító,
- Naszádi Kriszta iskolaprojekt-koordinátor,
- Nádori Gergely tanár,
- Dr. Orosz Ferenc biokémikus, az MTA doktora,
- Dr. Simonfi Zsuzsanna egyetemi oktató,
- Dr. Szabó Róbert csillagász, az MTA doktora,
- Tarr Zoltán lelkész (rendelkezési állományú),
- Dr. Tóth Sára bölcsész, egyetemi oktató,
- ifj. Victor István lelkész,
- Dr. Zalatnay István lelkész, teológus, filozófus, egyetemi oktató,
- Zelenka Eszter néderlandisztika szakos bölcsész, egyetemi oktató.