Kihallgattak egy gyanúsítottat.

A nyomozás végre fordulatot hozott

A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Színház ügyelőjét a tavalyi balesettel kapcsolatban – írta meg az index.hu. Azt a BRFK megerősítette a lap számára, hogy kihallgattak egy gyanúsítottat, de a portál saját forrásaira hivatkozva írta meg, hogy az ügyelőről van szó.

A gyanúsítotti kihallgatásnak azért is jelentősége van, mert

amíg a balesetnek nincsen felelőse, addig a színészek sem kaphatnak kártérítést.

Mint ismert, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó hónapokkal ezelőtt súlyos balesetet szenvedtek a Nemzeti Színházban a Rómeó és Júlia előadása közben. A két színészt több millió forintos kártérítés illetné meg, azonban ezt a pénzt nem kapták meg, ezért ügyvédhez fordultak az ügyben.

A balesetben Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó is súlyosan megsérültek, mindkettejüket azonnal meg kellett műteni a baleset miatt.

Forrtak az indulatok a Nemzetiben

A tavaly októberi baleset megrázta a közvéleményt. A történtek után Vidnyánszky Attila lemondott a Nemzeti Színház vezetéséről, ám Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter nem fogadta el a kezdeményezését.

Később a Nemzeti Színház társulatában

terjedt egy név nélküli petíció

arról, hogy ki támogatja Vidnyánszky maradását a intézmény élén. Bár a társulat érzékelhetően nem támogatta, a főigazgató végül maradt, ám azóta is botrányt botrányra halmoz.

Vidnyánszky Attila kirúgta a Nemzet Színészét

Mint megírtuk, többé már nem tagja a Nemzeti Színháznak az országszerte hatalmas népszerűségnek örvendő Udvaros Dorottya. A Kossuth- és Jászai Mari-díjjal kitüntetett színésznő a Magyar Hangnak beszélt arról, hogy az intézmény vezetője, Vidnyánszky Attila nem hosszabbította meg a szerződését.

Vidnyánszky azzal érvelt a Nemzet Színészének, hogy az intézmény nehéz anyagi helyzetben van, a kormány 380 millió forintos elvonása miatt a költségvetés sok sebből vérzik.

A kollégák azonban sorra mondtak fel Udvaros kirúgását követően.

(Borítóképünkön Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó látható)