A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés vétsége és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki úszni nem tudó gyermekeket a Tisza egy veszélyes szakaszához vitt játszani 2023 júniusában.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy egy 10 és egy 12 éves kislány tavaly a nagybátyjánál nyaralt, majd június 23-án az élettársával együtt a gyermekeket – a család harmadik gyermekét is – levitték a Tisza Benk községnél található komplejárójához. Míg a vádlott élettársa a parton maradt a négyéves kisfiúval, az idő alatt a vádlott a folyó sekélyebb részén, a parthoz közel megengedte a lányoknak, hogy bemenjenek a folyóba
annak ellenére, hogy azon a szakaszon nincs kijelölt fürdőhely.
Kapcsolódó: Társainak üzent a kórházból a 10 éves bántalmazott kisfiú (+videó)
A víz elragadta a lányokat
A kiskorú sértettek nem tudtak úszni, illetve olyan eszközük sem volt, amely a vízen fenntartotta volna őket. A férfi közvetlen közeléből a lányokat a Tisza elragadta. A vádlott próbálta a gyermekeket kimenteni, de az erős sodrás miatt nem érte utol őket, ezt követően élettársa telefonon kért segítséget.
Kapcsolódó: Mi folyik itt? Celluxszal ragasztotta be a száját egy bölcsisnek a nevelő Érden
Csak az egyik gyermeket tudták kimenteni
A folyó Tiszamogyorós irányába sodorta a gyermekeket, akiknek a segítségére sietett motorcsónakkal egy férfi, aki azonban csak a vízen sodródó kisebbik lányt tudta megmenteni, őt a csónakjába emelte, a testvére a folyóban elmerült és eltűnt. Testét két nap múlva találták meg, vízbe fulladt – írták.
A főügyészség a férfit a kisgyermek halála miatt gondatlan emberölés vétségével, a másik gyermek életének, testi épségének, és egészségének veszélyeztetése
miatt kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja.
Kapcsolódó: Gyilk0sság történt szerda hajnalban Budapesten: Leszúrtak egy férfit Soroksáron
Erre az ítéletre számíthat
Vádiratában mértékes indítványt is tett: amennyiben az előkészítő ülésen az eljárást sikerül befejezni, úgy vele szemben a törvényszék 1 év 10 hónap, végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki – áll a közleményben.
Forrás: infostart.hu