Bóka János megpróbálja védeni az Orbán-kormány becsületét.

Bóka János paprikás hangulatba került

Az Európai Bizottság és egyes tagállamok

politikai „hangulatkeltést folytatnak” (sic!) a nemzeti kártya ügyében

– sápítozott szerdán Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében az európai uniós ügyekért felelős miniszter az elmúlt évek egyik legsúlyosabb botránya kapcsán. Bóka János szerint „ideje lenne ezt abbahagyni„, mert „a tények magukért beszélnek„.

Bejegyzéséhez csatolta azt a levelet, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter Ylva Johanssonnak, az Európai Bizottság belügyi biztosának írt, aki korábban

aggodalmát fejezte ki a magyar nemzeti kártya Oroszországra és Fehéroroszországra való kiterjesztése miatt.

Bóka János magyarázkodik az Orbán-kormány miatt kirobbant nemzeti kártya-ügyben

A nemzeti kártya iránti kérelem elbírálása esetén ugyanazokra a migrációs és biztonsági szűrésekre kerül sor, mint más tartózkodási engedélyek esetében – állította bejegyzésében Bóka János.

Elmondása szerint a kártya kiállítása a vonatkozó uniós előírások figyelembevételével és a felmerülő biztonsági kockázatok megfelelő mérlegelésével történik.

Mivel védekeznek?

Ez a gyakorlat nem változott, és az Európai Bizottság mindeddig nem kifogásolta a magyar szabályozást – emelte ki a miniszter.

Megjegyezte, jelenleg az Európai Unióban tartózkodó orosz és fehérorosz állampolgárok töredéke (?) van Magyarországon. Hozzátette azt is, hogy Magyarország az orosz és fehérorosz állampolgároknak kiadott tartózkodási engedélyek töredékéért felelős.

Levelében Pintér Sándor arra is felhívta a belügyi biztos figyelmét, hogy Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít saját nemzetbiztonsága, valamint az egész schengeni övezet biztonsága védelmének. Kérdés, hogy Pintér kibírta-e nevetés nélkül a levél írása közben, ugyanis meglehetősen sok biztonsági aggály merült fel az elmúlt években, elég csupán a Pegasus-botrányra és a magánemberek lehallgatására gondolni.

Az EU és a schengeni övezet külső határainak védelmével Magyarország hozzájárul a schengeni övezet biztonságához és működéséhez – áll a levélben.

(Nyugati Fény nyomán)