A gyógyszergyári tűz kapcsán gyorsan érkeznek a részletek.
Tűz ütött ki a kőbányai Egis Gyógyszergyár területén, a Keresztúri úton. Az üzemben egy, a gyógyszerek előállításához szükséges veszélyes oldószer gyulladt ki, amelynek következtében két dolgozó megsérült. Veszélyes anyag végül nem került a levegőbe; a tüzet még a hatóságok kiérkezése előtt sikerült eloltaniuk az ott dolgozóknak.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a 24.hu kérdésére elmondta, két főt láttak el a baleset helyszínén. „Fájdalomcsillapítás és protokoll szerinti sürgősségi beavatkozások után a sérülteket sürgősségi osztályra szállítottuk” – közölte.
Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a portál kérdésére azt közölte: a rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit. Nyomozást indítottak foglalkozás keretében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen.
Megszólalt Kőbánya országgyűlési képviselője, a DK-s Arató Gergely is, aki a tűzeset kapcsán azonnal tájékoztatta a lakosságot. A képviselő azt írta:
„Nem veszélyezteti Kőbányát az EGIS-ben történt robbanás! A reggel a Keresztúri úti gyárban történt balesetben két személy megsérült, de szerencsére a kerítésen kívül semmilyen negatív hatás nincs, a lakosságot nem érinti az esemény.”
(Arató Gergely/Facebook)