Karsai Dániel a halála után komoly megtiszteltetésben részesült.
A Magyar Orvosi Kamara emlékdíjat alapít Karsai Dániel halála után a tiszteletére
A Magyar Orvosi Kamara közösségi oldalán tudatta, hogy emlékdíjat alapítanak a szombaton elhunyt, ALS-betegséggel küzdő Karsai Dániel alkotmányjogász tiszteletére.
Mint írták, Karsai Dániel ügyvédként segítette az orvosi kamara munkáját. Közel egy éve magánszemélyként szólalt fel egyik rendezvényükön, ahol az életvégi döntésekről vitáztak. Az emlékdíjjal az életvégi méltóságért küzdő személyek és szervezetek céljait kívánják segíteni.
„Karsai Dániel ügyvédként segítette a Magyar Orvosi Kamarát.
Közel egy évvel ezelőtt azonban magánszemélyként szólalt fel Agora rendezvényünkön, az életvégi döntésekről tartott társadalmi vitában. A vitában, amelyet ő maga indított és hagyott most szellemi hagyatékként mindannyiunkra.
A Magyar Orvosi Kamara
Karsai Dániel előtt tisztelegve emlékdíjat alapít, mellyel az életvégi méltóságért küzdő személyek, szervezetek céljait segíti”
– írták.
(Magyar Orvosi Kamara/Facebook)