Finom, könnyű és gazdaságos.
Alig kell hozzá valami, mégis isteni: Káposztás kocka, ahogy a dédi készítette
Nagyon egyszerűen elkészíthető pogácsa recept, ami a pénztárcánkat sem terheli meg. A töltelék lehet káposzta, de ez variálható ízlés szerint.
Hozzávalók:
60 dkg liszt,10 dkg zsír, só, bors ízlés szerint,2,5 dkg élesztő, 2db tojás + 1 a kenéshez,0,5 dl langyos tej, körülbelül 30 dkg párolt káposzta (mint a káposztás tésztánál)
Elkészítés:
A lisztet a tálba szitáltam, sóztam, borsoztam, közepébe morzsoltam az élesztőt, egy csipet cukrot.
Pár perc múlva tettem utánuk a zsír és a tojás is. Elkezdtem a tésztát összegyúrni és folyamatosan adtam hozzá a káposztát. Rugalmas, de lágy tésztát készítettem, majd betettem hűsölni a hűtőbe.
Reggel a sütőt 200 fokra kapcsoltam (légkeveréses) a tésztát egyszer meghajtottam, kinyújtottam, a tetejét bevagdaltam, majd kockákra vágva kizsírozott tepsire raktam. Tojással lekentem a tetejét és irány a sütő! A káposztát helyettesíthetitek, töpörtyűvel, karamellizált hagymával, aszalt paradicsommal és még sokféleképpen, ki ahogy szereti!
Jó étvágyat hozzá!
Forrás: minden-egyben.com
Kiemelt kép: minden-egyben.com