Keresés: Magyar Honvédség
Magyarországra is kiterjedhet a háború? Felbőszítette Putyint a Magyar Honvédség lépése
Válaszlépéseket helyeztek kilátásba. Putyin szóvivője egy „esetleges konfliktus”-ról beszélt A NATO-nak a hidegháború óta legnagyobb, az orosz határok közelében január vége óta…
Mi történt? A Magyar Honvédség seftelni kezdett a lélegeztetőgépekkel
Ötödannyiért veszik, mint a kínai lélegeztetőgépeket. Az Orbán-kormány minden napra tartogat kínos és zűrzavaros ügyeket a közvélemény számára. Úgy tűnik, már-már sportot…
Újabb hadgyakorlatra készül a Magyar Honvédség
Böröndi Gábor megosztott pár részletet. Augusztus 20-ig több tiszt is megkapja a hadnagyi rendfokozatot, majd a nyári honvédelmi táborokat és a pihenést…
Rendkívüli közleményt adott ki a honvédség: Meghalt egy magyar katona Koszovóban
A katona a koszovói zavargások során sérült meg. „A Magyar Honvédség katonái arra esküdtek fel, hogy életük árán is megvédik a rájuk…
Nevetve mondja a romániai néni, hogy Orbánra fog szavazni, és van magyar lakcíme is, hogy ezt megtehesse
Felháborító és antidemokratikus, hogy olyan emberek is szavazhatnak egy választáson, akik külföldön élnek, nem ott fizetnek adót és nem vesznek részt az…
Befuccsolt a honvédség „pénzgyűjtő” terve
A címzetes rang nem csábítja a magyarokat, pedig a honvédség szédítő ajánlatot tett. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter továbbra is nagyon várja a…
Felkészül Magyarország: Kiadta a riasztást a vezérkari főnök Putyinék háborúja miatt
A szomszédban dúló véres háború miatt döntött Böröndi Gábor. Pusztító csapásmérő eszközöket vizsgálgatnak Böröndiék A Magyar Honvédség az orosz–ukrán háború tapasztalatai alapján…
Elmentek otthonról? Rétvári Bence majmot csinált magából a magyar hadsereg színe-java előtt
Úgy tűnik, Rétvári Bence kissé megborult Európában a békének magyar hangja van (sic!), minden más nyelven csak a háborúról beszélnek – jelentette…
Szijjártó olyanoknak vitt egy zsák magyar közpénzt, akik a nevét sem tudták kimondani (+videó)
Túl bonyolult volt a neve. Szijjártó Péter Kampalában vett részt a magyarok által modernizált Ugandai Szívkórház intenzív részlegének átadóján, ám a ceremóniába…
Mi történik? Novák Katalin egy harckocsiból üzent a magyaroknak
Ez súlyos! Érdekes ez a fideszes narratíva: miközben a békét szajkózzák reggeltől estig, a köztársasági elnök hirtelen harckocsiba pattant, és onnan üzent…
Súlyos balhé: Szijjártóék magukhoz rendelték a honvédségi repülőket Grúziába
Mindeközben Izraelben segtségre vár számos magyar. Azért nem megy több „honvédségi” gép Izraelbe az ott ragadt magyarokat kimenteni, mert mindegyik Grúziában van…
Alig tört ki Szijjártó repülőgépes botránya, máris magyarázkodik a minisztérium
Nem kevés pénzt tapsoltak el az úttal. Bár a szolgálati Mercedesét is kiküldte közúton, hogy helyben azt használja, a luxusrepülőzést mesteri szinten…
Mi történt? Furcsa dolgot kért Orbán a magyaroktól az őszi parlament első ülésén
Most már tényleg ekkora gáz van? Elkezdődött a parlament őszi ülésszaka, amelyet Orbán Viktor nyitott meg napirend előtti felszólalásával. A miniszterelnök azzal…
Elképesztő: Bruttó 737 ezer forintos fizetéssel csábítgatja az embereket a honvédség
Nincs sok kikötésük. Kiemelt, bruttó 737 ezer forintos illetménnyel toboroz legénységet a Lynx, azaz Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba a…
Figyelmeztetett a honvédség: Fel kell készülni a pénteki robajra
Fontos feladatra készülnek. A szokásosnál erősebb hanghatásokra kell számítani a NATO Neptun Strike hadgyakorlatán repülő gépek miatt pénteken délután 1 óra és…
Kiderült: A volt vezérkari főnök távozott a honvédségtől
Más tervek merültek fele vele kapcsolatban. Április végén felmentették Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, így fel kellett állnia a Honvéd Vezérkar főnöki székéből. A…
Már a minisztériumnak kellett beavatkoznia: Megtiltották a hajóközlekedést
Leálltak a hajók a Duna szlovákiai szakaszán. A Közlekedésügyi Minisztérium vasárnaptól felfüggesztette a hajóforgalmat a Dunán Szlovákiában. Erre a vízszint gyors emelkedése…
A honvédelmi miniszter riasztást adott ki a várható borzalom miatt
Megérkezett a honvédelmi miniszter rendkívüli közleménye a várható árvíz kapcsán. Jön az árvíz, a honvédelmi miniszter azonnali közbeavatkozásra készül A Magyar Honvédség…
Katonának jelentkezett a Hír Tv-ből kirúgott Pálffy István: Először szólalt meg menesztése óta
Megtörte a csendet Pálffy István. Augusztus 21-i tévés bakija, majd Hír Tv-től való kirúgása óta először adott interjút a Blikk-nek.
Nem verték nagydobra: Rengeteg katonát eresztett szélnek a kormány
Fiatalítanak a honvédség berkein belül. A Honvédelmi Minisztérium (HM) továbbra is titkolja, hány 45 évesnél idősebb katonát küldtek el a fiatalítási hullám…