Keresés: forint
Ez súlyos! Korrupció miatt kell felelnie egy magyar diplomatának
Ennek komoly következményei lesznek. A Központi Nyomozó Főügyészség korrupció miatt emelt vádat egy magyar diplomata ellen. B. János a vád szerint diplomáciai…
Lázár bejelentette: Újabb szakszervezet bólintott rá a felkínált bérmegállapodásra
Akad itt azonban egy óriási bökkenő. Kedden történelmi, 3 évre szóló bérmegállapodást írtunk alá a MÁV–Volán-csoport munkavállalóit tömörítő szakszervezetekkel, pontosabban csak 7-tel…
Elképesztő: Holttestekkel kereskedtek, még a hamvasztásokkal is csaltak egy temetkezési vállalat dolgozói Spanyolországban
Dokumentumokat hamisítottak annak érdekében, hogy holttesteket vihessenek el kórházakból és idősotthonokból, majd ezeket egyetemeknek adták el tudományos kutatás céljából 1200 euróért (448 ezer forint).
Riasztotta a lakosságot a rendőrség: Bárki a bűnözők áldozata lehet, ha nem figyel erre
Résen kell lenni. Az elmúlt évben 10 milliárd forintot csaltak ki a kiberbűnözők a magyar károsultaktól az ESET adatai és becslése szerint,…
Lázárék idegesek: Próbálják megtörni a buszvezetőket
Újabb fenyegető közleményt adtak ki. Beszámoltunk róla, hogy vasárnap és hétfőn a Volánbusz járművezetői megtartották az elmúlt időszak második sztrájkját. A hétfői…
Lázár János gonosz mestertervvel állt elő: Így próbálja megosztani a buszvezetőket
Fenyegetőzött is. Mint írtuk, kedden folytatódott a bértárgyalás a Volánbusz dolgozói és az illetékes minisztérium között: amíg az alkalmazottak 25 százalékos fizetésemelést…
Megvan a megállapodás: Százezrek élete válik könnyebbé a fővárosban
Végre pont került egy hosszú vita végére. December végén robbant a bomba, hogy a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium és…
Erre nincs felkészülve Magyarország! Ha ez bekövetkezik, úgy kilőhetnek az árak, mint a második világháború előtt
Jobb lesz imádkozni! Mint írtuk, a héten biztosan emelkedni fognak az üzemanyagárak a vörös-tengeri összetűzések miatt, amelyek következtében nemzetközi szinten drágult az…
Senkire nem akarunk ráijeszteni, de nagyon úgy tűnik, hogy valami nem stimmel a nyugdíjakkal
Ez nem túl szívderítő. A tervezettnél jelentősen magasabb lett a Nyugdíjbiztosítási Alap tavalyi hiánya – írta a Bankmonitor, miután szakértői megvizsgálták a…
Most van baj: Magyar politikusbűnözőre csapott le a nemzetközi rendőrség
Nocsak-nocsak! Nemzetközi korrupció miatt emeltek vádat egy magyar férfi ellen, aki az egyik afrikai ország tiszteletbeli konzuljaként 5 külföldi embernek azt ígérte,…
Most jön a végjáték? Súlyos üzenetet kapott Orbán, ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni
Ennek meglesz a böjtje. Mint írtuk, komoly tétje lesz a februári uniós csúcstalálkozónak, Orbán Viktor újabb vétója esetén ugyanis valós lehetőséggé válhat…
Elindult a visszaszámlálás, durva áremelkedés szakad a nyakunkba a héten
Pénteken is emelkedtek az árak ezen a területen. Biztosan drágulni fog a héten a benzin és a gázolaj, az áremelkedés mértéke akár…
Perintfalvi Rita üzent Bayer Zsoltnak, aki a gettóorvosként dolgozó nagyapját mentegette
Erős kritika. Beszámoltunk róla, hogy a vasárnap az Ungváry Krisztián történész birtokába jutott dokumentumok alapján kiderült Bayer Zsolt anyai nagyapjáról, hogy részt…
Szent Kleofás! Szűz Mária keresztet vet, ha meglátja Tóth Gabi sokat sejtető ruháját
Szolidnak nehezen nevezhető. Luxusbálra volt hivatalos Tóth Gabi és új párja, Papp Máté Bence e héten. A sztárvendégek nem akármilyen körülmények között…
Kitört a botrány: Borított Bayer Zsolt nagyapjának mocskos múltjáról a történész
Önként jelentkezett besúgónak.
Dagad a botrány: Sorra állnak ki a kirúgott makói szakszervezeti vezető mellett
Nemzetközi támogatást kapott. Megírtuk, hogy a makói Continental gumigyárban tavaly tömeges leépítés kezdődött: kirúgtak 50 embert. Az üzemben már a koronavírus-járvány óta…
Kiderült: Ennyit kapott a Fradi az elmúlt években a cégtől, amelybe Kubatov keményen beleszállt
Elképesztő összeg. Beszámoltunk arról, hogy Kubatov Gábor kedden írt arról Facebook-oldalán, hogy a Mahart Passnave Kft. nem szponzorálja tovább a Fradi női…
Létezik még összefogás: Hihetetlen felajánlást kapott Iványi Gábor egyháza
Az emberek segítettek. Megérkezett az Iványi Gábor által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) számlájára a 2022-es adóévre vonatkozó egyházi 1 százalékos személyi…
Filmbe illő bűntény után fogtak el a terrorelhárítók egy rendőrt
Kínaiakat raboltak ki. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette és felbújtóként elkövetett különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki…
Napvilágra került: Orbán Viktor megdöbbentő dolgokat tett fiatalon
Bevallotta, fiatal volt és kellett a pénz. Fodor Gábor, a Fidesz alapítója, volt SZDSZ-es politikus a Blikknek idézte fel emlékeit abból az…