Keresés: EU
Most vannak bajban Orbánék: Az EU hivatala vizsgálja a Fidesz-kormány legnagyobb átverését
Gyanút fogtak. Már az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) is szemet szúrt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) éléről minden előzmény nélkül…
Itt a bejelentés: Nagy Márton úgy tudja, Magyarország boldogul az EU-s pénzek nélkül is
Rögzítette, 2024-ben sem fognak jönni az EU-s pénzek. A magyar kormány a jövőre magasabb inflációs szintet vár, mint a jegybank. Ezt két…
Baj van! A hajhullás után most egy európai fővárosnak üzent hadat Hollik István
Na vajon melyiknek?
Kiadta a riasztást a szakember: Rohamosan terjed Európában a halálos kínai kór
Kiderült, milyen tüneteket okoz. Megismétlődni látszik a történelem: gyerekeket támadó, tüdőgyulladást okozó betegség kezdett terjedni Kína északi részén és Peking környékén. Most…
Itt a meglepi! Orbánék örömtáncba kezdtek, de hirtelen elrontotta az ünneplést az EU
Ideje lenne válaszolniuk az uniós intézménynek. Mint írtuk, az Európai Bizottság nemrég újabb kérdésekkel fordult az Orbán-kormányhoz, mert még mindig nem látnak…
Teljesen kiborult Varga Judit: Úgy tudja, az EU „jogállamisági dzsihádra” cserélte a demokráciát
Úgy véli, „Európa kifordult önmagából”. Az európai szuverenista erőknek vissza kell vezetniük Európát az „ész ösvényére”, mert az Európai Unió letért eredeti…
Előkerült a 15 éves fiú búcsúlevele, aki leugrott a 3. emeletről a budapesti iskolában
Megrázó. Megírtuk, hogy csütörtökön egy diák kiugrott a budapesti Veres Pálné Gimnázium harmadik emeletéről, és az iskola aulájába esett. Az információk szerint…
Ez súlyos: Varga Judit teljesen bepánikolt, miután megtörtént az EU-ban, amitől Orbánék a legjobban tartottak
Teljesen kiakadt. Riadót fújt közösségi oldalán Varga Judit, ugyanis szerdán az Európai Parlamentben megszavazták a javaslatot, amely alapján arra kérik az Európai…
Exkluzív: Deutsch Tamás öccsének gyanús ügyleteiről beszélt egy érintett
A rendőrség is nyomoz az ügyben. Múlt héten mi is megírtuk, hogy Deutsch Tamás testvére, Deutsch Péter ellen súlyos csalás gyanúja miatt…
Deutsch Tamás öccse lebukott: Ötvenszeres túlárazás miatt folyik ellene büntetőügy
Nem várt fordulat. Deutsch Tamás testvére, Deutsch Péter ellen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt újra nyomoz a rendőrség. Tavaly…
Itt tartják Európa egyik legszebb karácsonyi vásárát
A budapestit is választották már legszebbnek.
Varga Judit: „Bürokratikus terrorizmus” szintjére lépett az Európai Parlament
Alaposan felszökött a vérnyomása. Változásra van szükség Brüsszelben – írta a bukott igazságügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán. Varga Judit a közösségi oldalán…
Nagy Márton örül a 9,9%-os inflációnak, pedig még mindig nálunk a legmagasabb az EU-ban
Tudatták, megérkezett „az egy számjegyű” infláció. Itt az egy számjegyű infláció, amihez az online árfigyelő is eredményesen járult hozzá – jelentette be…
Videóval: Egészen furcsa oka lehet a volt múzeumi főigazgató kirúgásának
Valami különös indok lehet a háttérben. Mint írtuk, hétfőn Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter kirúgta L. Simon Lászlót. A Magyar…
Bejelentették: Minden eddiginél keményebbet lép az EU az Orbán-kormány ellen
Ezt csúnyán elbaltázták Orbánék. November végén újabb plenáris vitát tarthat az Európai Parlament (EP) a magyarországi jogállamiság helyzetéről és a befagyasztott uniós…
Csúnyán lebukott Orbán embere: Kiderült, hogyan sefteltek EU-s pénzekkel a fideszes nagyhalak
Leleplezték Orbánék emberét. A lombok nélküli lombkoronasétány falujában, Nyírmártonfalván „Híd a digitalizációba” elnevezésű EU-s projektet valósított meg egy hajdúböszörményi fideszes képviselő, Czeglédi…
FRISS: Megtörte a csendet a kivágott múzeumi főigazgató – ezt nem teszik zsebre Orbánék
Közösségi oldalán osztotta meg a részleteket. Megírtuk, hogy Csák János kulturális és innovációs miniszter elbocsátotta L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum…
Lesújtott az orbáni szigor: Kicsapták a kormányzati ukáznak ellenálló múzeumi főigazgatót
Mi lesz ebből? Csák János kulturális és innovációs miniszter elbocsátotta L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját. A kirúgott vezető később…
Azonnal reagáltak Orbánék, miután az EU vészjósló figyelmeztetést küldött a magyar kormánynak
Készen állnak a további egyeztetésre. Az Európai Bizottság újabb kérdésekkel fordult az Orbán-kormányhoz, mert még mindig nem látnak tisztán a hazai igazságügyi…