Osztottak, szoroztak a szakértők.
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a miniszterelnök bejelentette, hogy a vártnál magasabb infláció miatt nyugdíj-kiegészítést kénytelenek fizetni. Egészen pontosan úgy fogalmazott Orbán Viktor, hogy „novemberben átlagosan közel félhavi nyugdíjjal többet visz majd a postás”.
De persze, ez hazugság.
Több ponton is csúsztatott a kormány a novemberi nyugdíjemelés számait bejelentve – mutatott rá elemzésében az énpénzem.hu szakportál. Mint írják, bár 18,5 százalékos éves nyugdíjasinfláció várható, a januári 15 százalékot csak 3,1 százalékkal fejelik meg novemberben. Ez valóban 18,5 százalékot ad ki, de a gyakorlatban ez olyan, mintha ezt a pénzt már januárban megkapták volna az idősebbek. De a mostani emelés utólagos, így annak indexálása (éves szintre átszámítása) amellett, hogy példa nélküli, elég nehezen indokolhatónak is tűnik.
Ez alapján mostanáig tulajdonképpen a nyugdíjasok hiteleztek a kormánynak.
Az elemzés írójának számításai szerint egyébként a belengetett „közel félhavi” többlet valójában inkább egyharmad. A közzétett számokból ugyanis ez jön ki, nem az, amit Orbán bejelentett.
„Arra persze jó az ilyen kommunikáció (ez látszik a miniszterelnök rajongói oldalán tett több kommentből is), hogy hergeljen a nyugdíjasok ellen. Persze fontos szempont lehet még, hogy minél kisebb összegből működjön a propaganda.”
– vonta le a következtetés a portál.