Két tagállam is nemmel szavaz.
Pénteken az Európai Tanács valószínűleg jóváhagyja a magyar helyreállítási tervben foglalt gigantikus, 4,6 milliárd eurónak megfejelő programot, azonban van egy kis bökkenő.
Ahogy arról írtunk, a helyreállítási tervet tavaly elfogadta az Európai Bizottság, a vissza nem térítendő támogatást azonban azóta sem utalták át.
Magyarország uniós hitelt kért azokra a fejlesztésekre, amelyek az orosz gázról való leválást segítenék,
két tagállam azonban nem támogatja az előleg folyósítását
– értesült a Népszava.
A holland pénzügyminiszter, Sigrid Kaag azzal indokolta a lépést, hogy Magyarország nem kezelte megnyugtatóan sem a jogállamisággal, sem a korrupcióval kapcsolatos problémákat. A tárcavezető nem tartja szerencsésnek, hogy az Orbán-kormány már azelőtt felvenné a hitel előlegét, hogy meggyőződnének a tagállamok arról, komolyan veszi a jogállamisággal kapcsolatos reformokat a kabinet.
A helyreállítási terv megvalósításához a 27 tagállam többségének egyetértése szükséges, így az előzetesen tudható két tartózkodás vélhetően nem veszélyezteti a program jóváhagyását, bár a Népszava értesülései szerint az előkészítő ülésen többen is aggodalmukat fejezték ki. Az egyelőre nem derült ki, melyik a másik tiltakozó tagállam.