uj kotelezo tartozekokkal felszerelt autok
Az Európai Unió 2019-ben módosította az általános járműbiztonsági rendeletet (GSR), és emiatt 2024 júliusától az újonnan forgalomba hozott autók esetében, több aktív biztonsági rendszer válik majd kötelezővé, illetve a távolabbi jövőben újabb intézkedésekkel egészítik ki a listát.

A szabályozás a személygépjárművek-, a kisteherautók-, a buszok és tehergépkocsik számára írja elő a új követelményrendszert.

De mi az a GSR? Mi lesz kötelező a GSR miatt?

A biztonsággal kapcsolatos autóipari innovációk figyelembe vételével, az Európai Unió 2019-ben felülvizsgálta a GSR-t, vagyis az általános járműbiztonsági rendeletet. A becslések szerint ezek az új szabályozások nagyobb mértékben csökkenthetik az emberi hibából eredő balesetek kockázatát.

Az általános járműbiztonsági rendelet módosítása értelmében, 2024 júliusától válik kötelezővé a módosított aktív biztonsági rendszer (továbbá 2026-ban és 2029-ben is új intézkedések lépnek érvénybe).

Ezek a biztonsági funkciók elsősorban azt szolgálják, hogy a járművezetők figyelmesebbek legyenek és éberebben közlekedjenek. Bizonyos részük valamilyen formában már most is sok járműben jelen van.

Az egyik legfontosabb feladat, a járművek és a veszélyeztetett úthasználók közötti balesetek számának csökkentése.

A rendelet lényege az Európai Unió útjain történő halálesetek és súlyos sérülések nagyfokú csökkentése korszerű biztonsági technológiák szabványos járműberendezésként kialakított bevezetésével, valamint az uniós gépjárműgyártók versenyképességének a növelése a globális piacon, valamint az automatizált, illetve a teljesen automatizált járművekre vonatkozó első uniós jogi keret biztosítása révén.- olvasható a rendelet hivatalos összefoglalójában.

A távolabbi cél az, hogy hosszú távon ez az intézkedés segítse az Európai Uniót a „Vision Zero” elnevezésű célkitűzés megvalósításában, amely 2050-re szeretné nullára csökkenteni a közúti balesetek által okozott halálesetek és a súlyos sérülések számát Európában.

AZ EURÓPAI UNIÓ VÁRAKOZÁSA SZERINT AZ ÚJ RENDELET 2038-IG TÖBB MINT 25 EZER HALÁLESETTEL ÉS 140 EZER SÚLYOS SÉRÜLÉSSEL JÁRÓ KÖZÚTI BALESETET FOG MEGELŐZNI.

Az előzetes várakozások szerint a következő években más országok is hasonló biztonsági előírásokat vezetnek majd be. Az Európai Unión kívül az Egyesült Királyság, Norvégia, Svájc, Törökország és Izrael is készen áll arra, hogy alkalmazza a GSR legfrissebb irányelveit.

Melyek azon a kötelező tartozékok, amikkel szükséges kell ellátni az összes járművet?

1. Intelligens sebességszabályozó

Az ISA (Intelligent Speed Assist), vagyis az intelligens sebességszabályozó aktuálisan figyeli a sebességet, és, hogy lassításra kerüljön sor, figyelmezteti a járművezetőt, ha túllépi a sebességhatárt. A rendszert eredetileg úgy akarták bevezetni, hogy fizikailag gátolja a sebességtúllépést, azonban a nagy viták miatt ez nem valósulhatott meg, tehát a rendszer hang és fényjelzéssel jelez a vezetőnek a sebességtúllépésről.

2. Az intelligens sebességszabályozó mikortól válik kötelezővé?

2. Az intelligens sebességszabályozó 2024 júliusától kötelező.

3. Indításgátló alkoholszonda beszereléséhez, először az ezt lehetővé tevő interfész szükséges:

Az autó elindítását megakadályozni képes alkoholszonda beszerelése jelenleg nem kötelező, mert a szabálymódosítás a szabványosított interfész meglétét követeli a járművekbe szerelt indításgátló alkoholszondákhoz. A rendelet miatt tehát ki kell építeni egy csatlakozási lehetőséget, ahová be lehet kötni majd az alkoholszondát, és ezt a csatlakozót kell majd összekötni az indításgátló rendszerrel.

4. Az indításgátló alkoholszonda beszerelését lehetővé tevő interfész mikortól válik kötelezővé?

4. Az indításgátló alkoholszonda beszerelését lehetővé tevő interfész 2024 júliusától kötelező.

5. A járművezető fáradékonyságát, figyelmét érzékelő figyelmeztető rendszer:

Olyan biztonsági rendszereket jelentenek, amelyek a járművezető éberségét mérik fel – például, hogy mióta vezet, majd figyelmeztetik a járművezetőt, hogy szükség esetén tartson pihenőt.

Az egyik módja a rendszer megfigyelésnek az, hogy a kormány mozgásából következtet a vezető jelenlegi állapotára – ez a módszer nem igényel különösebb erőforrásokat.

A másik lehetőség a vezető szemmozgását, a szemhéjak lecsukódását figyeli kamera segítségével. Természetesen a két lehetőséget együtt is lehet alkalmazni. Amennyiben a rendszer fáradtságra utaló jeleket észlel, hangjelzéssel hívja fel a figyelmet és a vezető előtt figyelmeztető jelzés villan fel.

6. A járművezető fáradékonyságát és figyelmét érzékelő figyelmeztető rendszer mikortól kötelező?

6. Ez a rendszer 2024 júliusától kötelező.

7. A járművezető figyelmetlenségét érzékelő fejlett figyelmeztető rendszer:

A járművezető figyelmetlenségét érzékelő fejlett figyelmeztető rendszer hasonlít az előző, a járművezető fáradékonyságát és figyelmét érzékelő rendszerhez, illetve azzal együtt is működhet.
Ez a rendszer szintén a kormánymozgásokat figyeli, ezen felül viszont érzékeli az oldalgyorsulás mértékét. és a sávtartó rendszertől érkező jeleket is. Amennyiben ezek alapján arra következtet, hogy a vezető nem ura az autónak, figyelmeztető jelzést küld.

7. A járművezető figyelmetlenségét érzékelő fejlett figyelmeztető rendszer mikortól kötelező?

7. A járművezető figyelmetlenségét érzékelő fejlett figyelmeztető rendszer később, 2026-tól lesz kötelező.

8. A Vészfékjelzés

Villogó féklámpa vagy ahhoz hasonló az, amely jelzi a teherautó mögött a többi közlekedőnek, hogy a jármű gyors tempóban lassít, vagy erősen fog fékezni.

8. A vészfékjelzés mikortól kötelező?

8. A vészfékjelzés 2024 júliusától kötelező.

9. A Tolatóradar

Nem szó szerint a tolatóradar beépítése válik kötelezővé, hanem egy biztonságos tolatást segítő rendszer, amely lehet akár tolatókamera is.
Az utóbbi drágább lehet a kamera mellett szükséges képernyő beszerelés , amely főleg a régebbi modellek esetében jelent pluszköltséget. Valószínűleg a kisebb autókat egyedül hangjelzést adó tolatóradarral fogják felszerelni. Ahogyan a fáradékonyságjelzőnél, úgy itt is alkalmazható együtt a két lehetőség. A szabályozás célja, hogy a vezető megbizonyosodhasson arról, vannak-e az autó mögött személyek, akadályok.

9. A tolatóradar mikortól kötelező?

9. A tolatóradar 2024 júliusától kötelező.

10. Eseményadat-rögzítő

Ez afféle „fekete dobozként” funkciónáló balesetiadat-rögzítő eszköz. Segítségével egy baleset után kiolvashatóak lehetnek a baleset körülményeire vonatkozó adatok, mint például a sebesség, a fék működtetésére vonatkozó adatok, a hosszirányú és keresztirányú lassulásértékek, illetve a koordináták, és a baleseti vészhívó adatai (utasok száma, légzsákok nyitása, stb.).

11. Az eseményadat-rögzítő mikortól kötelező?

11. Az eseményadat-rögzítő 2029-től lesz kötelező.

12.. Megfelelő abroncsnyomás-ellenőrző

Olyan rendszerről beszélünk, ami monitorozza az abroncsnyomást, és valós időben jelzi annak csökkenését a vezetőnek.

12. Az abroncsnyomás-ellenőrző mikortól kötelező?

12. Az abroncsnyomás-ellenőrző 2024 júliusától kötelező.

13. A személygépjárművek és kisteherautók
A személygépjárműveket és kisteherautókat további fejlett biztonsági funkciókkal szükséges ellátni, ideértve a következőket:

14. Fejlett vészfékező rendszerek, amelyek alkalmasak az előttük haladó gépjárművek és veszélyeztetett úthasználók észlelésére.

A rendszer lényege, hogy az érzékelő biztosan képes legyen meghatározni az autó elé kerülő akadályt, például egy másik autót, tárgyat, gyalogost, vagy egy állatot.
Ha a rendszer akadályt érzékel, és a vezető sem reagál rá, akkor automatikusan, akár vészfékezést is alkalmazva állítja le az autót – remélhetőleg az akadály előtt, de mindenképpen csökkentve az ütközés sebességét. Kisebb kategóriás autókban nagy valószínűséggel a kamera képét használva működik majd, de radarral vagy lidarral felszerelt típusok esetén azok jele is felhasználható.

15. Veszélyhelyzetben működésbe lépő, sávtartást segítő rendszer:

A rendszer arra szolgál, hogy veszélyhelyzetben megakadályozza, hogy az autó a közlekedési sávját elhagyva letérjen az útról, vagy áttérjen a szemből érkező forgalom sávjába.

A rendszer annyiban tér el a jelenlegi sávtartó eszközöktől, hogy fellépése határozottabb, a kormányt nagyobb erővel fordítja abba az irányba, amelyen az autó a sávon belül marad. Mivel a rendszer az útjelzések alapján tájékozódik, azok hiánya vagy akár az úthibák miatti értékelhetetlensége esetén automatikusan kikapcsol, előtte jelzéssel tudatja a vezetővel, majd újabb motorindításra a rendszer automatikusan bekapcsol.

16. Nagyobb frontális védelmi zóna

A nagyobb frontális védelmi zóna célja, hogy mérsékelje a veszélyeztetett úthasználókkal, például gyalogosokkal vagy kerékpárosokkal való ütközések következtében történő sérüléseket.

A buszok és tehergépkocsik

A buszoknak és tehergépkocsiknak azon túl, hogy meg kell felelniük az általános követelményeknek, illetve meglévő rendszerek használatának (például sávelhagyásra figyelmeztető és fejlett vészfékező rendszer),

  • olyan fejlett rendszerekkel kell felszerelni, amelyek képes érzékelni a jármű elejénél vagy mellett, hogy a jármű közelében vannak-e gyalogosok és kerékpárosok, és figyelmeztető jelzést ad a vezetőknek, hogy elkerülje az ilyen veszélyeztetett úthasználókkal való ütközéseket;
  • speciális követelmények a „közvetlen látás” (vagyis amit a járművezetők közvetlenül, a járművük ablakain át láthatnak) javítása és a holtterek megszüntetése érdekében.
    Míg az elhaladásjelző rendszer 2024-ben válik kötelezővé, a közvetlen látást segítő követelményrendszert a későbbiekben, 2029-ben vezetik be.

Az új rendelet anyagi következményei:

Az alkoholszonda-előkészítés, a vészfékjelzés, továbbá az eseményadatok rögzítése és a fáradtságfigyelő rendszer (ha az a kormánymozgást monitorozza) nem jelent komolyabb átalakítást, terhet, azonban a a többi rendszer beépítése jelentős plusz költségekkel járhat.

Mikor vizsgálják felül az általános járműbiztonsági rendeletet?

Az Európai Bizottságnak 2027. július 7-ig értékelő jelentést kell benyújtania a biztonsági intézkedések és rendszerek hatékonyságáról. Adott esetben a jelentésnek ajánlásokat szükséges megfogalmaznia, és tartalmaznia kell a közúti közlekedési balesetek és sérülések további csökkentésére és kiküszöbölésére irányuló jogalkotási terveket is. Ezt követően 5 évente kell újabb jelentést előterjeszteni.

Vannak olyan városok, ahol a régi járművek számára is kötelező a kiegészítés:

Londonban már két éve van érvényben egy szabály, amely a vezetéstámogató rendszer nélküli teherautókat nem engedi be a város néhány kerületébe.

Forrás: portfolio.hu

Kiemelt kép: pexels.com