Bosszúhadjáratot indítottak ellene.
A népszerű humorista és youtuber, Pottyondy Edina vasárnap a közösségi oldalán számolt be róla, hogy az összes téli és tavaszi előadására elkeltek már a jegyek, így aki most szeretne jegyet venni, az legkorábban egy júniusi időpontra tud foglalni.
Pottyondy beszámolt arról is, hogy a szervezés során visszatérően előfordul, hogy vidéki művelődési házakból
politikai okokból kitiltják az előadásait,
ám ami ennél is meglepőbb: megtörtént már Budapesten is, hogy nem engedték fellépni.
„Ősszel indulnak a vidéki fellépések, ahol a szervezés során mi is szembesültünk azzal, hogy vannak olyan művelődési házak amelyekben politikai okokból nem kívánatos személy vagyok. Perszóna, akinek nem garantált a hazájában szabadon szólni. De akadt ilyen már Budapesten is.
Azok, akik nyíltan kritizálják a kormányt, legyen az Alföldi Róbert, Bödőcs Tibor, Fekete Giorgio, Somogyi András, vagy akár én, sok kíméletre és jóindulatra nem számíthatnak. A disznófejű nagyúr falja az ország lelkét, pusztítja a kultúrát”
– írta Pottyondy, aki valóban nem kíméli a kormányzati és kormányközeli szereplőket. Csak a közelmúltban kőkeményen beleállt Tóth Gabiba (a videóért >>KATT IDE<<), Bayer Zsoltba (videó >>ITT<<) és Dúró Dórába (videó >>ITT<<).
Kapcsolódó cikkeink: