Nagyon „sajnálja”, hogy így alakult.

Novák Katalin rejtőzködik a ped0filbotrány után

A kegyelmi botrány miatt lemondott Novák Katalin eddig csak Facebook-oldalán gratulált Sulyok Tamás új köztársasági elnöknek és nyilvános eseményeken sem jelent meg. Mint a Nyugati Fény is megírta, a fehérorosz diktátor, Aljakszandr Lukasenka népe és önmaga nevében is gratulált Magyarország új köztársasági elnökének.

Megszólalt Novák tanácsadója

A ped0filbotrányba belebukott volt államfő tanácsadói stábjában tevékenykedő Skrabski Fruzsina a Blikknek azt nyilatkozta:

„Katalin hozott egy döntést, ami hibásnak bizonyult. Pedig egy végtelenül tisztességes, becsületes ember, aki tudomásom szerint abban a tudatban döntött, hogy egy olyan embernek ad kegyelmet, aki valójában nem bűnös.

Sajnálom, hogy így alakult,

és ez a döntés ilyen következményekhez vezetett. Magyarország hatalmasat veszít a hiányával, ma a közéletben nagyon kevesen képesek arra, hogy úgy szólítsák meg az embereket, ahogy ő tette.”

„Üstökösként” térhet vissza a ped0filsimogató Novák Katalin

Miután Skrabski kifejtette, hogy „Katalin” döntése szerinte „hibásnak bizonyult” és, hogy nagyon „sajnálja, hogy így alakult”, arról beszélt, szerinte a volt államfő „diplomáciai zsenijét” mutatja, hogy személyesen is közeli kapcsolatba került Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel, Rumen Radev bolgár elnökkel, de még Elon Musk is fogadta ős – részletezte Skrabski.

Skrabski Fruzsina kijelentette: ő tudja nagyon jól, hogy Novák Katalin a kegyelmi botrány után

„megrázza magát és újult erővel, üstökösként tér majd vissza”.

Skrabski Fruzsina már nagyon várja

„Mert egy nagyon erős, életszerető nő. Talán még nem jött el az ideje, de én nagyon várom, hogy visszatérjen”

– jelentette ki a tanácsadó, aki azt is megosztotta, a Három Királyfi, Három Királylány alapítvány kuratóriumi elnökeként már hívta is magukhoz Novák Katalint.

„A politika rideg világ, ezt sajnos tapasztalhatta, a civil élet azonban sokkal szabadabb és örömtelibb”

– fogalmazott Skrabski, aki a kegyelmi ügy kirobbanásakor arra szólított fel, mindenki írjon a képviselőjének, hogy az Országgyűlés ne fogadja el Novák lemondását.

Kapcsolódó: Megkergült Novák bizalmasa? Megtörte a csendet a bukott köztársasági elnök embere, és rögtön botrányosat kért

A 24.hu megjegyezte, a csütörtöki Hivatalos Értesítőben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette, hogy 2023-ban a havi bruttó átlagkereset 589 114 forint volt, amely azért is lényeges, mert – a képviselői fizetésekhez hasonlóan – ez alapján emelkedik Novák Katalin fizetése is, amelyet élete végéig folyósítanak számára.

Kapcsolódó: Skrabski Fruzsina kiállt Novák mellett: Elnöki tanácsadó marad

Ezek a juttatások illetik a bukott államfőt a tiszteletdíj mellett

A hatályos törvényi rendelkezés szerint a volt köztársasági elnököt

  • havonta a mindenkori köztársasági elnöki fizetés havi összegének megfelelő mértékű pénzbeli juttatás illeti meg, amely nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül. Ez jelenleg havi bruttó 4,59 millió forint;
  • emellett a volt köztársasági elnököt a megfelelő lakás használatának joga;
  • legfeljebb háromfős titkárság alkalmazása;
  • térítésmentes egészségügyi ellátás;
  • valamint személygépkocsi-használat illeti meg.

(Nyugati Fény)