Simonka György elképesztő információkat osztott meg egykori bizalmasával, aki most a büntetőügye egyik legfontosabb tanúja.

Nagy bejelentést tett az exfideszes Simonka György áprilisban. Nem zavarta, hogy költségvetési csalással vádolják, úgy döntött, indul az önkormányzati választásokon.

„Helló, Pusztaottlaka! Nagy tisztelettel szeretném tájékoztatni a pusztaottlakai lakosokat, hogy néhány elszánt helybéli társammal életre hívtuk az Újítsuk Meg Pusztaottlakát Mozgalmat”

– írta tavasszal a közösségi oldalán a végül településvezetővé választott Simonka.

Mint ismert, az egykor kormánypárti politikus országgyűlési képviselői mandátumát azt követően függesztette fel az Országgyűlés 2018-ban, hogy a nyomozó hatóság bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt eljárást indított ellene.

Az ügyészségi vádirat szerint Simonka és 32 társa olyan EU-s és a magyar költségvetésből igényelhető forrásokat csaltak el céghálók segítségével, amiket zöldség–gyümölcs termelők igényelhettek volna. Összesen 1,4 milliárd forintnyi közpénzt tüntettek el 2009 és 2015 között.

Decemberben arról érkezett hír, hogy idén januárban ismét terítékre kerül az ügye a Fővárosi Törvényszéken. A Fidesz volt orosházi országgyűlési képviselője még 2022 februárjában mondott le a választókerületi elnöki posztjáról, miután bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádolta meg az ügyészség.

Simonka György mellesleg 2006 és 2014 között már volt Pusztaottlaka polgármestere.

Mi a helyzet most?

A 24.hu részletezése szerint a frissen polgármesternek választott Simonka büntetőpere novemberben folytatódik, a vád egyik legfontosabb tanúját hallgatják majd meg. J. Gábor neve nemcsak a Simonka-ügyben, hanem a 250 milliárd forintos mínusszal végződő Quaestor-botrányban is felbukkant. A tanú márciusban is a bírák elé állt. Vallomást tett arról, hogyan működött a korrupció és a túlárazás rendszere, ezáltal pedig az EU-s pénzek megszerzése Simonka György irányításával.

Elmondása szerint az exfideszes Simonka maga mesélt neki arról, hogy megpróbálta érvényesíteni politikai befolyását, amikor eljárás indult ellene és társai ellen. A részletezés szerint a politikus a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antallal és Kubatov Gáborral, a Fidesz pártigazgatójával többször is találkozott a nyomozás és a büntetőeljárás során. Simonka a tanú vallomása szerint folyamatosan próbálta meggyőzni Orbán Viktor embereit az ártatlanságáról. Sőt, rajtuk keresztül akarta megkörnyékezni a kormányfőt, akinek J. Gábor tudomása szerint levelet is küldött.

Simonka a tanú elmondása szerint egy beszélgetés során arra utalt, hogy Rogán és Kubatov informálta őt az ügyéről, valamint állítása szerint az érdekében az ügyet is befolyásolhatták.

A polgármesterré választott politikus egykori bizalmasa úgy tudja, Simonka „B terve” az volt, hogy zöldhatáron át menekül el a letartóztatás elől Romániába, ahol már ki is alakította kapcsolati hálóját. Sőt, a tanú szerint Simonkának információi vannak arról, miként avatkozott bele a magyar kormány a román belügyekbe.

Kapcsolódó:

Kitört a botrány: Fideszes politikusok is érintettek a Magyar Pünkösdi Egyház elleni nyomozásban