rogán antal
Szerecsenmosdatás: Rogánt kaserolta Szijjártó Washingtonban a szankciós lista ügyében
Politikai bosszú volt szerinte a szankciós lista, nem korrupciós botrány.
Rogánék rendesen szaporodnak: Megérkezett a negyedik gyerek!
Már négy gyereke van a propagandaminiszternek.
Több mint 54 millió forintért bérel dísznövényeket a Digitális Állampolgárságot intéző cég
Vastagon fogott a ceruzájuk.
Hoppá! Bod Péter Ákos rámutatott, miért szankcionálhatta Rogánt az USA
Meglepő dolgokra világított rá a volt jegybankelnök.
Orbán hazajött Indiából, egyből meg kellett szólalnia Rogánról
Rogán Antal pozíciója kapcsán is kifejtette véleményét.
Itt a vége? A szakértő megjósolta Rogán bukását
Már Trump sem tudja megmenteni?
Rogán utolsó reménye: Segíthet Trump lekerülni a szankciós listásról?
Az amerikai elnök közreműködése nélkül aligha lesz egyszerű.
Rogán eltitkolt amerikai vagyonáról beszélnek
A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Rogán Antal ellen, hogy kiderüljön, van-e eltitkolt vagyona a tengerentúlon.
Kamu, hogy csak úgy feltetették Rogánt arra a szégyenlistára, nyomós ok kellett hozzá
Simonyi András szerint naiv dolog abban bízni, hogy Trump elnökségét pont azzal kezdené, hogy kimosdassa Rogán Antalt.
Trump várható budapesti nagykövete durván kikelt magából Rogán miatt
Trump valószínűsíthető következő budapesti nagykövete nem hagyta szó nélkül Rogán Antal szankcionálását.
Rogán Antal megszólalt – Elárulta, miért tette szankciós listára az USA
Kiderült, mit tesz Rogán Antal, miután az Amerikai Egyesült Államok szankciós listára tette. A kormány hevesen reagált a vádakra.
Pofátlan reakciót adott a fideszes politikus Rogán Antal korrupciós botrányára
Gulyás Gergely szerint a távozó amerikai nagykövet és elnök kisstílű bosszúja Rogán Antal szankciós listára helyezése.
Botrány van: Rogán Antal nemkívánatos személy lett Amerikában
Korrupciós tevékenységben való részvétele miatt került fel a listára.
Ezt látnod kell: Nem hiszed el, hogy beszél Medveczky Ilona szomszédjáról, Mészáros Lőrincről (+videó)
Medveczky Ilona környékén lakik Mészáros Lőrinc, és oda költözött Rogán Antal is. Medveczky Ilona a Frisshírek Podcast vendége volt a csütörtöki adásban,…
Meglepő fotó kering a neten: Egy fajsúlyos politikus aranyozta be Rogán Cecília születésnapját
Rogán Cecília a 41. születésnapját ünnepelte hétfőn. A Fidesz-rendszer egyik legismertebb „üzletasszonya” Rogán Cecília. Vagyis mostmár Rogán-Szendrei Cecília Ágnes, ugyanis a Rogán…
Ez az évtized lebukása: Vitézy Dávidot hatalmas hazugságon kapták rajta
Vitézy Dávid ugyan kategorikusan tagadta, de mégis kiderült, pontosan milyen kapcsolatban áll Rogán Antallal. Mint ismert, a minap kotyogta el Rogán Antal,…
Megáll az ész: Rogán Antal fenyegetőzni kezdett a parlamentben
A miniszter lebukott, majd közölte: feljelentést tesz. Rogán Antalt hallgatta meg hétfőn az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága, az ülés után a Miniszterelnöki Kabinetiroda…
Hadházy Ákos kiderítette: Orbánék ÁVH-ja félelmetes összeget fizet Rogán emberének
Újra dübörög a kormánypropaganda. Újabb milliárdokat szór el Orbán Viktor ÁVH-ja: a Lánczi Tamás vezette Szuverenitásvédelmi Hivatal saját magát „népszerűsíti” majd. Minderre…
Rogán embere a nemzeti konzultáción is hülyére keresi magát
Balásy Gyulánál hamarosan cseng a kassza. Elkezdődött az újabb, Orbán Viktorék által beígért nemzeti konzultáció. Az akción megint a Balásy Gyula érdekeltségébe…
Mi történt? Rogán Cecília váratlanul megváltoztatta a nevét
Rogán Cecília már régen elvált volt férjétől, de mostanáig mégis megtartotta a nevét. Ezúttal újabb fordulat történt Rogán Antal volt feleségének családi…