Hatházi Róbert ügye után még nagyobb lehet a pánik a karmelita falain belül.
Hatházi Róbert kecskeméti plébánost nemrég felfüggesztették, miután kiderült, hogy évekkel korábban abuzálhatott több kiskorút, áldozatai között lehet olyan, aki akkor csak 9 éves volt – írta meg kedden a Népszava.
Az Orbán-kormány kitüntette Hatházi Róbert plébánost
A történtek azután kaptak nyilvánosságot, miután
a gyermekvédelmi jelzőrendszeren két plébános is fennakadt.
Mint írták, Hatházi Róbert rendkívül nyájas természetű pap volt, köztiszteletben állt, a szülők is örültek neki, ha ő foglalkozott a gyermekekkel. Az értesülések szerint egy, immáron nagykorú fiú beszélt a történtekről a terapeutájának. Minderről tudomást szerzett az érintett egyházközösség egyik tagja, a vádakat jelezte az egyházmegye vezetésének.
A portál úgy tudja, összesen 5 áldozata volt a papnak.
Bábel Balázs érsek azonnali hatállyal felfüggesztette Hatházi Róbertet, vizsgálatot rendelt el az ügyében.
A Fidesz kitüntette, Ferenc pápa budapesti szentmiséjének a szervezésében is részt vehetett
a zaklatás miatt felfüggesztett Hatházi.
Nemi edukációt tarthatott milliókért a gyermekabuzáló pap
Áldozatai között lehetett olyan fiatal is, aki mindössze 9 éves volt, amikor behálózta. Az egyházban nyílt titokként kezelték, hogy érsek szeretne lenni. A kecskeméti pap ráadásul anyagi elismerést is kapott „munkájáért”: a plébániájára bejegyzett egyesület 2023-ban
75 millió forintot nyert el a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól
nemi edukációs (!) képzésre.
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye a felfüggesztésen túl átfogó vizsgálatot rendelt el, Hatházi Róbert ügyét pedig már a Nemzeti Nyomozó Irodának is elküldte kivizsgálásra a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.
Ifjúsági programok helyszínén szervezte be az áldozatait Hatházi Róbert, Orbán vajon mikor értesült róla?
A portál úgy értesült, hogy a Hatházi Róbert által elkövetett nemi visszaélések egy része Homokkomáromban történt, a Nyolc Boldogság Közösség rendezvényén.
Ezen a helyszínen számos ifjúsági programot tartanak,
például lelkigyakorlatokat különféle témákban, köztük hivatástisztázó lelkigyakorlatokat fiataloknak. De tartanak itt nyári ifjúsági tábort, az úgynevezett Tábor-Hegyi Napokat. Fogadnak plébániai, iskolai, valamint különböző lelkiségi mozgalmakhoz tartozó csoportokat is.
„Példamutató” embernek írták le
Hatházi Róbert személye a fideszes kapcsolatok miatt is figyelemre méltó.
A melegpartijaival a napokban lebukott Bese Gergőhöz hasonlóan ő is a kormánypártok elkötelezett embere volt a katolikus egyházon belül, aki
igencsak szívélyes viszonyt ápol fideszes politikusokkal,
így aztán az egyházra gyakorolt állami és pártbefolyás egyik arcává vált. A plébános és a kormánypárti politikusok szoros kapcsolatáról számos közös fotó is tanúskodik.
Egy, a Facebookon fellelhető képen Hatházi Róbert illusztris társaságban szerepel: balról az első Font Sándor Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselő, középen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára , Salacz László Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselő éppen beszél látható. A jobb szélen pedig a képet közzétevő Szeberényi Gyula Tamás, szintén Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselő lelhető fel.
Kecskemét fideszes városvezetése is kitüntette
2017-ben, az akkor is kormánypárti vezetésű kecskeméti
önkormányzat Ifjúság a Közösségért Díjat adott át neki.
Józsa Bálint momentumos vezető szerint Hatházi „megdolgozott” a díjért: a plébános simán
felhasználta a templomot arra, hogy fideszes kötődésű, álcivil rendezvényeket tartsanak ott.
Ha ez nem lenne elég:, a 2019-es kampányhajrában a templomban adott szót Szemereyné Pataki Klaudia fideszes polgármesternek, aki így felszólíthatta a híveket, hogy a kormánypártok jelöltjeit támogassák a választáson.