A milliárdosnak és Galambos Boglárkának fél évig tartott a kapcsolata. Lagzi Lajcsi lánya jelenleg szingli, a szerelme, Csipak Péter pedig gyorsan visszament az exéhez.
Mint korábban írtuk, az áramlopásért elítélt Lagzi Lajcsi 25 éves lánya egy nála 29 évvel idősebb, milliárdos vállalkozóval folytatott viszonyt. A kapcsolatukat egy ideig titkolni is próbálták, végül kiderült, hogy tényleg egy párt alkot Csipak Péter és Galambos Bogi.
Azt mutatták, nagy a szerelem
A 25 éves divattervező lány is megszólalt akkor a viszonyról, azt állítva, hogy börtönben lévő, hamarosan szabaduló apja is áldását adta, hiszen eddigi párjai is idősebbek voltak. Bár próbálták azt mutatni, hogy nagy a szerelem, fél év után mégis szakítottak. A lány jelenleg szingli, de a gazdag barátja hamar ú társra talált: visszament az előző barátnőjéhez.
Próbálták magyarázni a szakítást
„A pletykákkal ellentétben, senki nem csalt meg senkit. Egyszerűen úgy érzem, ebben a kapcsolatban ennyi volt. De a szakításunk ellenére én ma is a legnagyobb tisztelettel tekintek Péterre, ami kölcsönös. Jóban maradtunk, nincs harag közöttünk, csak másfelé vitt minket az élet”
– magyarázta nemrégiben arról Lajcsi lánya a szakítás okati. Galambos Bogi azt is elmondta, a szakításhoz hozzá tartozott, hogy máshol tartottak az életben, úgy érezte, Péter sokat pörög, ő azonban most teljes erőbedobással a munkájára szeretne összpontosítani.
Csipak Péter az ismert sportoló miatt szakíthatott
A milliárdos Galambos Boglárka előtt egy korcsolyázó nővel járt együtt, azonban a kapcsolatuk tavaly megszakadt. Most kiderült, hogy a vállalkozó és Murányi Szilvia ismét egymásra talált. Az ismét felmelegített kapcsolatot mutatja az is, hogy a 2024-es Miss Balaton szépségverseny döntőjére már a 27 éves szinkronkorcsolyázóval ment Csipak, ahol először mutatkozott nyilvánosan az exével.
A fiatal lány kezdetben műkorcsolyázott, majd később szinkronkorcsolyára váltott és a magyar válogatott csapatában versenyzett évekig.
Forrás: origo.hu