Az árvíz miatti tetőzés a fővárosban a hétvégén várható.

Az OVF közlése szerint a Mosonmagyaróvár feletti szakaszon már csökken az árvíz mértéke, már megtörténhetett a tetőzés

A vízügy szakemberei hajnalban megnyitották a Lajta-szükségtározó-rendszert,

az árvízcsúcs csökkentése a Mosonmagyaróvár feletti szakaszon már érezteti is a hatását

– közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-vel.

Vízállás-előrejelzés a Duna magyarországi szakaszán, 2024. szeptember 17-23.

vízállás (cm), készültség foka / Forrás: MTI

Tájékoztatásuk szerint a Lajta-szükségtározó-rendszer – amely a folyó mentén, az osztrák–magyar határ és a város között helyezkedik el – megnyitása azt jelenti, hogy a vízügyes szakemberek a gátat megbontották, így irányított módon, biztonságosan, és megfelelő időzítéssel tudnak vizet kivezetni a kijelölt területekre.

A beavatkozás jó döntésnek bizonyult, Mosonmagyaróvár fölött már érezteti hatását a levonuló víztömeg csökkenésében – közölték.

Budapesten a hétvégén várható a tetőzés

Azt írták, a dunai árhullám tetőzése jelenleg a szlovákiai Dévény térségében tart, a Dunakanyarban várhatóan még két napig emelkedik a vízszint, így ott még folyik az ideiglenes védművek kialakítása. Hozzátették, Budapesten az alsó rakpartra kedden 22 órakor lépett ki a víz,

a tetőzés a fővárosban a hétvégén várható.

Az OVF tájékoztatása szerint jelenleg a Duna Komárom feletti szakaszán mindenütt harmadfokú az árvízvédelmi készültség, munkatársaik 24 órában figyelik a helyzetet és a töltéseket. Ha bárhol szivárgást vagy más rendellenességet észlelnek, azonnal beavatkoznak. Továbbá az érintett településeken a vízügyesek a társszervezetekkel és a civil önkéntesekkel együtt folyamatosan építik azokat az ideiglenes védvonalakat – töltésmagasításokat, nyúlgátakat, szigeteléseket –, amelyek megakadályozzák a lakott területek elárasztását.

A legtöbb helyen harmadfokú készültségi szintet meghaladó tetőzés várható

A legfrissebb adatok alapján

a hazai szakaszon a legtöbb helyen a harmadfokú készültségi szintet meghaladóan tetőzik majd a folyó

– jelezték.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a gátak hatalmas terhelésnek vannak kitéve, az elhúzódó tetőzések és az ár lassú levonulása miatt ez várhatóan még napokig így lesz. Mivel minden felesleges újabb terhelés, mozgás veszélyezteti a töltéseket,

arra kérik a lakosságot, ne menjenek a gátakra nézelődni, fotózni.

(Kiemelt kép: kismarosikikialto.hu)