Okosmérőket szerel fel az E.ON országszerte.
Az E.ON több mint 165 ezer okosmérőt telepít szolgáltatási területén. A magyar hálózat ott tart, hogy amikor süt a nap – a Paksi Atomerőművel kiegészítve – már tudja fedezni a hazai fogyasztást – közölte az E.ON Hungária cégcsoport.
Kapcsolódó: Fontos figyelmeztetést küldtek a rezsiszámlánkkal kapcsolatban: Mutatjuk, mire figyelj!
Okosmérőket mindenhova
Ezek a mérőórák képesek lesznek arra – szemben a hagyományos fogyasztásmérő berendezésekkel –, hogy leolvasásuk távolról is lehetséges, így a fogyasztóknak a jövőben nem kell a villanyóra leolvasással bíbelődniük.
Kapcsolódó: Betelt a pohár: Végrehajtót küldenek az Orbán-kormányra
A készülék által az E.ON-hoz küldött adatok révén a hibák felderítésében és javításában is új lehetőségek nyílnak. Az okosmérők a napelemmel rendelkező háztartások számára is nélkülözhetetlenek, segítségükkel az áramfelhasználás mellett az esetleges betáplálás is nyomon követhető – közölte a cégcsoport.
Fontos mérföldkő ez a fejlesztés, mely nem csak az ügyfelek kényelmét növeli, de támogatja a felelősségteljes energiafogyasztás kultúráját, ami a fenntarthatóbb energiafogyasztást tesz lehetővé
– fogalmazott Guntram Würzberg, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója.
Az elnök-vezérigazgató elmondta azt is, hogy ezek az okosmérők már túllépték a hagyományos villanyóra szerepüket: már valóságos információközpontokként lehet rájuk tekinteni.
Részletes, naprakész adatokkal szolgálnak, melyek lehetővé teszik többek közt, hogy javítsák a szolgáltatás minőségét
– közölte, hozzátéve, hogy a mérőórák fejlődése jelentősen javítja az elektromosáram-használatát.
Kapcsolódó: Itt a méretes változás: Belenyúlt a számlázásba az MVM, egy rakás magyarnál variált az állami cég
Zöld átállást terveznek
A megújulókra való átállásnak – különösen napelemek esetében – elengedhetetlen feltétele a hálózat fejlesztése, de ezek a kihívások pontos tervezést és megfelelő szabályozást igényelnek
– közölte Guntram Würzberg.
Már több mint 6000 megawattnyi energiát termelnek a napelemek, tehát
amikor süt a nap, a napelemek – kiegészítve a Paksi Atomerőművel – már fedezik a hazai energiafelhasználást.
Amikor nem süt nap, akkor viszont már más a helyzet.
– nyilatkozott a E.ON sajtótájékoztatóján Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár, hozzátéve, hogy 2030-ra 12 ezer megawattnyi kapacitást szeretnénk elérni.
Az okosmérők finanszírozását részben vissza nem térítendő uniós források (Helyreállítási és Ellenálló-képességi Eszköz (RRFI)), részben az E.ON cégcsoport biztosítja ügyfelei számára. A teljes átálláshoz kezdetben országszerte 20 milliárd forintból, összesen 290 ezer okosmérő kerül felszerelésre.
Kapcsolódó: Figyelem! Változik az óraleolvasás, ez minden magyart érint
Áramzabáló fekete lyukká válik Magyarország
Jól hangzik, hogy bővül a megújulók szerepe a villamosenergia-termelésben, ugyanakkor az import arányt nézve a közeljövőben még akár rosszabbodhat is a helyzet. Holoda Attila energetikai szakértő szerint egyes napokon Magyarország „fekete lyuk” a térképen.
Forrás: economx.hu