Heiko Echter von der Leyen 1986-ban vette feleségül.
Ursula von der Leyen napjaink egyik legismertebb női politikusa, akit még 2019-ben választott meg az Európai Parlament az Európai Bizottság elnökének, a következő öt évre, majd idén a következő ciklusra is. Természetes, hogy sokat foglalkozik vele a sajtó, férjét azonban csak ritkán lehet látni.
Kapcsolódó: Mi a pokol történik Novák Katalin körül? Hiába bukott meg, újabb gyomorforgató dolog derült ki róla
Ursula von der Leyen férje
Heiko Echter von der Leyen 1955 nyarán látta meg a napvilágot német nemesi család sarjaként. Elsőként a Hamburgi, majd a Hannoveri Orvostudományi Egyetemen tanult, később oktatóként dolgozott a Stanford Egyetemen. 2002-ben a Hannover Medical School belgyógyászati és kísérleti kardiológiai adjunktusává nevezték ki.
Kapcsolódó: Nem jött össze: Sulyok Tamás megpróbálta eltüntetni a sötét múltjának bizonyítékait
Az első találkozás
Az elismert német orvos és vállalkozó a göttingeni egyetemi kórusban találkozott Ursulával, az Albrecht család tagjával, majd 1986-ban feleségül is vette el párját
A házaspár így 38 éve tart ki egymás mellett jóban-rosszban. Hét gyermekük született, két fiú és öt lány: David, Sophie, Maria, Victoria, Johanna, Egmont és Gracia. Közülük az első gyermek volt David, aki 1987-ben született, utolsóként pedig 1999-ben Gracia látta meg a napvilágot.
Forrás: femina.hu