Keresés: parlament
A mindenségit! Már a Parlament lábát nyaldossa a Duna (+fotók)
Döbbenetes képsorok! Ahogy arról a Nyugati Fény beszámolt, a folyók áradása miatt közlekedési korlátozásokat kellett bevezetni az ország több pontján. Budapesten pedig…
Ütött az óra: Orbán felszólalt a Parlamentben egy halaszthatatlan ügyben
Súlyos dolgokat mondott a miniszterelnök. Az EU-csúcson, Brüsszelben csütörtökön tárgyalnak Ukrajna csatlakozásáról. Mint arról írtunk, Orbán Viktor ahol tudja, ott tesz keresztbe…
Valami készül? Kulcsfontosságú témák kerülnek terítékre a Parlamentben
Komoly vitákra kell készülni. Háromnapos üléssel zárja őszi ülésszakát az Országgyűlés, amely e heti tanácskozásán – kedden és szerdán – közel félszáz…
Rogán Antalt a parlamentben kérdezték zűrös stiklijeiről, botrányos vége lett
Tanítani is lehetne Rogán manőverét. Rogán Antalt kedden hallgatta meg a parlament Gazdasági Bizottsága. Az erről szóló összefoglalóból viszont kimaradt egy meglehetősen…
Varga Judit: „Bürokratikus terrorizmus” szintjére lépett az Európai Parlament
Alaposan felszökött a vérnyomása. Változásra van szükség Brüsszelben – írta a bukott igazságügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán. Varga Judit a közösségi oldalán…
Bekattant Orbán a Parlamentben: Durva stílusban vágott vissza az ellenzéki politikusnak (+videó)
Felbosszantotta Orbán Viktort az LMP-s politikus kérdése. A miniszterelnök kissé túlreagálta a válaszadást. „Az utolsó Önnek címzett azonnali kérdésem során az a…
Halaszthatatlan döntések kerülnek terítékre a Parlamentben – Lázárék is a porondon lesznek
Hamarosan kezdenek. A Magyar Honvédség csádi katonai szerepvállalásáról és a veszélyhelyzet meghosszabbításáról is dönthet az Országgyűlés hétfőn. A parlamenti honlapon olvasható napirendi…
Mi történt? Furcsa dolgot kért Orbán a magyaroktól az őszi parlament első ülésén
Most már tényleg ekkora gáz van? Elkezdődött a parlament őszi ülésszaka, amelyet Orbán Viktor nyitott meg napirend előtti felszólalásával. A miniszterelnök azzal…
Kövér Lászlónak össze kell hívnia a rendkívüli parlamenti ülést az ellenzék kérésére
Erre nem számított. Kövér László házelnök a Házbizottság csütörtöki ülésére olyan előterjesztést nyújtott be, amely az ellenzék 49 képviselője kezdeményezésének megfelelően július…
Elképesztő botrány: Szijjártó Péter „magyargyűlölőnek” nevezte az Európai Parlament alelnökét
Csak így tovább. Szijjártó Péter drámai aláfestő zenés propagandavideót osztott meg a Facebook-oldalán, amelyben kijelentette: az Európai Parlament alelnöke, Katarina Barley gyűlöli…
Döntött a Parlament: Módosítanak egy fontos törvényt
Sürgősen dönteni kellett. Megírtuk, hogy Bóka János lett az európai uniós ügyekért felelős miniszter a kormányban. Ehhez azonban sürgősen módosítani kellett a…
Hivatalos: Elfogadta a Parlament a jövő évi költségvetést
A büdzsé nagy hangsúlyt fektet a honvédelemre is. Az Országgyűlés pénteken 121 igennel és 44 nem szavazattal elfogadta a 2024-es költségvetést. Varga…
Megszavazta a parlament a státusztörvényt
Döntöttek a honatyák. Kedd délelőtti rendkívüli ülésén az Országgyűlés 134 szavazattal 60 ellenében 0 tartózkodás mellett megszavazta a hivatalosan „pedagógusi életpályamodellről” szóló…
Az MSZP javaslatokat nyújt be a válság enyhítése érdekében a parlamentnek
A megélhetési, szociális válság és az „orbáni infláció” enyhítése érdekében több javaslatot nyújtanak be az MSZP képviselői a parlamentnek – tudatta az…
Szigorú döntésekre szólította fel az Európai Parlament az Orbán-kormányt a Pegasus-botrány kivizsgálása érdekében
Magyarországot kifejezetten érinti a határozat. Az Európai Parlament képviselői a Pegasus-botrány egy évig tartó vizsgálata után arra jutottak, hogy a kémprogramok tiltott…
Az Európai Parlamenthez fordultak a civilek a debreceni akkumulátorgyárak miatt
Továbbá újabb népszavazási kérelmet nyújtottak be a tiltakozók. Újabb népszavazási kérelmet és egy európai uniós petíciót is benyújtottak a civilek a Debrecenben…
Döntött az Európai Parlament: Felfüggesztenék Magyarország szavazati jogát is az Orbán-kormány miatt
Még nem volt példa hasonlóra az EU történetében. Az Európai Parlament képviselői egyre nagyobb nyomást gyakorolnának, annak érdekében, hogy megakadályozzák Magyarország 2024-es…
Döntött a parlament: Megváltoztatják a magyar választási szabályokat
130 igennel a módosítások mellett határoztak. Kedden döntött az Országgyűlés a „választási eljárási szabályoknak az elektronikus ügyintézéssel összefüggő módosításáról”. A képviselők 130…
Kövér László majdnem agyvérzést kapott: Elnémította Gyurcsány mikrofonját, de ő nem hagyta abba
Állva maradt és visszaszólt a házmesternek a DK elnöke.
Elszabadult az orbáni hajóágyú: Akkorát hazudott a miniszterelnök, hogy a padlóról kellett felszedni a képviselők leszakadt állát
Orbán Viktor a parlament pulpitusán szónokolt, eközben elment mellette a valóság. Durva hangvételi napirend előtti felszólalással sokkolta a parlamentet Orbán Viktor. A…