Politika
Kifakadtak a MÁV és a Volán dolgozói: Aljas, amit Lázár János tett
A hőségpénzekről posztolt Lázár János. Lázár János bejelentette, hogy 35 ezer MÁV és VOLÁN-dolgozó kap hőségpénzt augusztusban. A szakszervezeteknek kell eldönteni, ki…
Milliárdokat nyel el a balatoni repülőtér: Kiderült, kinek a zsebében landol a közpénz
A Hévíz-Balaton Airport is csak az állami támogatásokról szólhat. Úgy tűnik, hogy a Hévíz-Balaton Airport is csak a jelentős állami támogatások, és…
Rég voltak ekkora bajban Putyinék: Kétségbeesett lépéseket tett Oroszország az Ukrán támadás után
Rendkívüli intézkedéseket vezetett be a Putyin-rezsim Ukrajna betörése után. Aggódik az orosz vezető: átfogó biztonsági intézkedéseket jelentettek be Három régióban – Kurszkban,…
Bóka János bejelentette: Végrehajtják az EU parancsát, az Orbán-kormány engedelmeskedik Brüsszelnek
Orbán minisztere ismertette az EU új menekültügyi rendszerével kapcsolatos elvárásokat. Az Európai Bizottság közzétette végrehajtási határozatát Az Európai Bizottság pénteken nyilvánosságra hozta…
Fontos hír érkezett Karsai Dánielről: Töretlenül küzd igazáért az ALS-beteg alkotmányjogász
Benyújtották felülvizsgálati kérelmüket. Karsai Dániel és jogi csapata az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak A halálos ALS-betegséggel küzdő Karsai Dániel és jogászi…
Mi folyik itt? Orbán Viktor megnyirbált egy kormányrendeletet Tiborcz István miatt
Az Orbán-kormány felszámolta az elektronikus építéshatósági rendszer nyilvános felületét. Megszüntették Orbánék az ÉTDR tájékoztatási felületét Mint ismert, mindeddig bárki számára lehetőség nyílt…
Lecsaptak Pintérék: Itt az új döntés, kegyetlen szigorral sújt le a Belügyminisztérium
Megjelent a friss rendelet arról, hogy milyen eszközöket tilos bevinni az iskola területére, valamint melyek azok, amelyek használata korlátozott. Mint már ismert,…
Furcsa kormányhatározatot hozott az éjjel Orbán: Egy rakás közpénzt kaptak Pintér Sándorék
Csütörtök este jelent meg az új kormányhatározat. Több mint 12 milliárdot kapott Orbántól Pintér Sándor tárcája A Magyar Közlönyben jelent meg csütörtök…
Ilyenekre mindig van sok milliárd: Bemutatjuk a kormány legújabb nemzethy őrületét
Szatmárcsekén elképesztő emlékhelyet építenek. Himnusz-emlékhelyet és turisztikai központot építenek 8,5 milliárd forintért a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén – erről írt alá együttműködési megállapodást…
A középkorban vagyunk? Kínos magyarázkodásba kezdett az antiszemita prédikációt tartó lelkész (+videó)
Labossa Péter Mihály csütörtökön bocsánatot kért, és azt mondta, valakik „sajátos módon emeltek ki” részeket a prédikációjából. Megírtuk, hogy Labossa Péter Mihály…
Csúnyán lebuktak Polt Péterék: Sunyi magyarázatot adtak a bűnükre
Vadai Ágnes elővette Polték bűnlajstromát. Hihetetlen választ kapott Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő legfőbb ügyészhez benyújtott írásbeli kérdésére. A magas szintű korrupcióról…
Nevetve mondja a romániai néni, hogy Orbánra fog szavazni, és van magyar lakcíme is, hogy ezt megtehesse
Felháborító és antidemokratikus, hogy olyan emberek is szavazhatnak egy választáson, akik külföldön élnek, nem ott fizetnek adót és nem vesznek részt az…
Nem verték nagydobra: Rengeteg katonát eresztett szélnek a kormány
Fiatalítanak a honvédség berkein belül. A Honvédelmi Minisztérium (HM) továbbra is titkolja, hány 45 évesnél idősebb katonát küldtek el a fiatalítási hullám…
Itt a bejelentés: Dermesztő utasítást adott a katonáknak az Orbán-kormány
Az Orbán-kormánynak kiemelten fontos a „kifogástalan életvitel”. Százával mondanak fel a gyerekfelügyelők az Orbán-kormány intézkedése miatt Mintegy 100 nevelőszülő nem folytatja tovább…
Befuccsolt a honvédség „pénzgyűjtő” terve
A címzetes rang nem csábítja a magyarokat, pedig a honvédség szédítő ajánlatot tett. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter továbbra is nagyon várja a…
Kong a vészharang Magyarország felett: Kifeküdt az ipar
A magyar ipar kapcsán közölt friss számokat a KSH. 2024 júniusában az ipari termelés volumene 8,2, munkanaphatástól megtisztítva 3,7 százalékkal elmaradt az…
Ebből baj lesz: A brutális aszály miatt elképesztően elszállhatnak az élelmiszerárak
Egyre több az aszályos terület, ami veszélyezteti a a termést. Augusztus elejére elérte a 75 ezer hektárt, és hetente további több tízezer…
Ilyen történhet egy EU-s országban? Elképesztő veszélyekre derült fény a BMW-gyár építkezése körül
A BMW-gyár építkezése körül tömegesen vannak veszélyben. Tömeges ételmérgezést kaptak július végén a debreceni BMW-gyár építkezésén dolgozó vendégmunkások – írta meg kedden…
Megvan, ki lesz Kamala Harris alelnökjelöltje: Bemutatjuk a sikeres kormányzót
Döntő jelentőségű a személye az elnökválasztás szempontjából. Az amerikai sajtó véget vetett a találgatásoknak, Tim Walz minnesotai kormányzót választotta alelnök-jelöltjének Kamala Harris…
Lázár János nagy trükkje: Így tenne zsebre tízmilliókat „ügyintézés” címszóval
Novák Katalin alapozta meg, hogy ezt megtehesse. Lázár Jánosék az állami kastélyokra pályázóktól 10 milliós forintos díjat szednének, amit akkor sem kap…