Continental
Ebből balhé lesz: Egy rakás állami támogatást zsebelt be gyár, ahonnan sorra vágták ki a dolgozókat
A makói Continental nagyot kaszált. 2014 és 2019 között hat részletben összesen 1,262 milliárd forint támogatást kapott a ContiTech Fluid Automotive Hungária…
Dagad a botrány: Sorra állnak ki a kirúgott makói szakszervezeti vezető mellett
Nemzetközi támogatást kapott. Megírtuk, hogy a makói Continental gumigyárban tavaly tömeges leépítés kezdődött: kirúgtak 50 embert. Az üzemben már a koronavírus-járvány óta…
Leszámolt egy multi a magyar dolgozók mellett kiálló szakszervezeti vezetővel
Mi folyik itt? Megírtuk, hogy a makói Continental gumigyárban tavaly tömeges leépítés kezdődött: kirúgtak 50 embert. Az üzemben már a koronavírus-járvány óta…
Lázár János bevallotta azt, amit eddig tagadt a kormány, majd megfenyegette a szülővárosát
Jön az újabb kínai gyár. Lázár János a vásárhelyi Rádió 7 csütörtöki Közös Nevező című műsorában beszélt arról, hogy „Makó és Szeged…
Sorra rúgják ki a magyar dolgozókat az egyik legnagyobb gyárból Orbánék ázsiai vendégmunkásai miatt
Orbánék migránsai mégis elveszik a magyarok munkáját. Kirúgták a Continental makói gyárából azokat a magyar dolgozókat, akik a vendégmunkásokat tanították be. A…
Baj van: Hatalmas kirúgási hullám indult karácsony előtt vidéken
Tömeges elbocsátásba kezdtek több vidéki gyárban. Több cégnél is folyik a létszámleépítés. A makói Continental gyárból ötven embert rúgnak ki még idén,…