Orbán-kormány
A pénzügyminiszter közölte: Akkora az államháztartási hiány, hogy újabb megszorításokra lesz szükség
Bevasalják a pénzt az embereken. A magyar államháztartás szezonálisan kiigazított hiánya az első negyedévben a GDP (bruttó hazai termék) 11,1 százaléka volt…
Különös: A „nagyfiúk” dolgáról is szónokolt Orbán Viktor Tusnádfürdőn
Sőt, már a jövő évi beszédére készül. Szombat délelőtt tartotta meg beszédét Tusnádfürdőn Orbán Viktor. A miniszterelnök legelőször közölte, hogy román hadakon…
Hivatalos: Pert nyertek a háziorvosok Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében
A járási tisztifőorvos levele volt az utolsó csepp a pohárban. Óriási felháborodást keltett tavasszal a kormány terve, miszerint egy új ügyeleti rendszer…
Lázár János kiütötte a biztosítékot a vasútvonalak felszámolásával – nagyon kiakadt a fideszes polgármester
Keményen bírálta párttársa a minisztert. Mint ismert, a MÁV-Start és a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium arról döntött, hogy augusztus…
Nagyon megbántották Kósa Lajost: Sok részletet hiányolt a vilniusi NATO-csúcson
Nyilvánvalóan a szívére vette a történteket… Javában zajlik Orbán Viktorék szokásos tusnádfürdői rendezvénye, ahol több kormánypárti politikus is színpadra lép, hogy megvitassák…
Súlyos: Orbánék öngyilkos drónjai milliárdokkal duzzaszthatják a hazai fegyverkiadásokat
Vajon hol szeretnék bevetni őket? Hero típusú öngyilkos drónokat vásárolt Magyarország a düsseldorfi Rheinmetall AG-tól. A cég közleményében nem szerepel a pontos…
Durva dolog derült ki Rogánékról: NER-kedvenc marketingguru zsebét tömik a milliárdokkal
Persze, ez nekik csak aprópénz. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) második negyedéves beszámolójából kiderült, hogy kizárólag Balásy Gyula médiacégei és a Mediátor…
Lázár Jánost nem érdekli, hogy az Alkotmánybíróság elkaszálta a törvényét
Hidegen hagyja. Döntött az Alkotmánybíróság Lázár János állami építési és beruházási törvényéről. A bíróság egyetértett Novák Katalin köztársasági elnökkel, és Alaptörvény-ellenesnek nyilvánította…
Veszélyt szimatolnak? Komoly biztonsági előkészületekkel várják Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét
Nagy az esély a zavargásra. Gőzerővel zajlik a XXXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, azaz Orbán Viktorék szokásos tusnádfürdői fesztiválja. Szokásos módon…
Súlyos a helyzet: Hajmeresztő adatok érkeztek a felmondott pedagógusokról
Pintérék státusztörvénye miatt ezrek álltak fel. Mint írtuk, a kormány június elején megszavazta a pedagógusok jogait megnyirbáló státusztörvényt. A tervezet kapcsán hónapok…
Aggasztó számok érkeztek: Lesújtó képet mutat Magyarországról az új inflációs jelentés
Ezzel lesz még dolguk Orbánéknak. Az Eurostat friss kutatása szerint júniusban 19,9 százalékra „mérséklődött” Magyarországon a 12 havi drágulás, ez egyetlen hónap…
Elképesztő botrány: Szijjártó Péter „magyargyűlölőnek” nevezte az Európai Parlament alelnökét
Csak így tovább. Szijjártó Péter drámai aláfestő zenés propagandavideót osztott meg a Facebook-oldalán, amelyben kijelentette: az Európai Parlament alelnöke, Katarina Barley gyűlöli…
Bejelentették: Pintérék botrányos törvényét a falig viszik a szakszervezetek
Felveszik a kesztyűt. Két hónapja pedagógusok és diákok közösen nyújtottak be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) 7 népszavazásra javasolt kérdést, felhívva ezzel…
Súlyos következményei lehetnek a kormány tervének: Aggódnak a hajdúszoboszlói polgárok
Vajon mit szólnak ehhez Szijjártóék? Hajdúszoboszló polgármestere nyomatékosan kérte a szállásadókat: „Ne alakítsák munkásszállóvá a panzióikat!” A településvezető abból az okból hívta…
Rétvári Bence attól tart, hogy migránsteleppé (!) változtatja az EU Magyarországot
Úgy hallotta. Az Európai Unió legnagyobb migránsgettóját kellene felállítani Magyarországon a migránskvóta brüsszeli elfogadása esetén – közölte Rétvári Bence kedden az M1-en.…
Videóval: Szijjártó közölte, mit kellene sürgősen szállítani a szomszédba
New Yorkban részletezte az Orbán-kormány álláspontját. Magyarország továbbra is a mihamarabbi békét sürgeti az orosz-ukrán háború kapcsán, és ettől az állásponttól a…
Döntöttek Orbánék: Újabb kedvezményt töröltek el – forrongnak az érintettek
Suttyomban kaszálták el az intézkedést. Újra módosult az egészségügyi szolgálati jogviszony, amellyel kapcsolatban a szakemberek úgy reagáltak: egészségügyi szolgáltató legyen a talpán,…
Oszkó Péter: Mostanra fogyott el a magyar emberek pénze az Orbán-kormány politikája miatt
A volt pénzügyminiszter szerint nehéz lesz az év második fele is. Még bőven érződni fog az év végéig a nadrágszíj húzása, így…
Varga Judit bejelentette: Itt az ideje, hogy Brüsszel fizessen
A miniszter asszony felszólította az Európai Bizottságot. Varga Judit igazságügyi miniszter Facebookon jelentette be, hogy levelet írt az Európai Bizottságnak arról, hogy…
Polt Péter meglepően reagált az Európai Bizottság jogállamisági jelentésére
Nagyon kiakadt a legfőbb ügyész. Az Európai Bizottság Magyarországra vonatkozó 2023. évi jogállamisági jelentése több olyan, a magyar ügyészséget érintő pontatlanságot, tévedést,…