A görög származású Stamatis Moraitisnál, aki élete nagy részében New York és Florida külvárosaiban élt, 66 éves korában súlyos tüdőrákot állapítottak meg, és az orvosok legfeljebb 6-9 hónapot jósoltak neki. Ő azonban egy bizonyos „kék zónába” költözött, ahol megtörtént a csoda.

Moraitis a költözés előtt már nehezen kapott levegőt, és képtelen volt tovább dolgozni.

A háromgyermekes családapa úgy döntött, feleségével, Elpinikivel együtt visszamegy szülőföldjére, Ikaria szigetére. Nem akarta, hogy a családjának végig kelljen néznie a halálát, és utolsó kívánsága az volt, hogy a családja mellé temessék a tengerparton, a szigeten, ahol született.

Aztán olyan dolog történt, amire senki nem számított. Amikor megérkezett Ikaria szigetére, ami Athén és Törökország között félúton fekszik az Égei-tengeren, egy úgynevezett kék zónába érkezett – így nevezik a tudósok és a demográfiával foglalkozó szakemberek azokat a régiókat, ahol az emberek általában a legtovább élnek.

Ikaria szigete is arról híres, hogy lakói átlagosan tíz évvel tovább élnek, mint a többi nyugat-európai ember, és nem ritka, hogy elérik a 100 éves kort.

Moraitis ekkor kezdte fokozatosan jobban érezni magát, nagyobb erőfeszítés nélkül is tudott mozogni, ami korábban már elképzelhetetlen volt számára. Élvezte a friss levegőt, a tiszta tengervizet, újra felkereste a gyerekkori barátait, sőt, később ahhoz is elég erősnek érezte magát, hogy megpróbáljon kertészkedni.

Végül még szőlőt is ültetett – úgy volt vele, ha ő már nem is ihat a saját borából, legalább a feleségének még lehetősége lehet erre.

Azonban mind a kettejüknek megadatott az alkalom. Három évtizeddel később Stamatis Moraitis még mindig élt, és energikusan gondozta az akkorra már jelentős veteményest, gyümölcsöst és olajfaültetvényt.

Érdekes története megihlette Dan Buettnert, aki a hosszú élet titkát kutatja és a világ kék zónáit tanulmányozza, és emiatt meglátogatta őt.

Buettner Moraitis különleges történetét a Netflix „Live to 100: Secrets of the Blue Zones (Éljünk 100 évig – A kék zónák titkai)” című dokumentumfilm sorozatában is bemutatja.

Amikor megkérdezte az idős férfit, vajon mi a titka, Moraitis nevetve azt felelte: „Nem tudom! Azt hiszem, elfelejtettem meghalni.”

A lakóhely befolyásolhatja a hosszú élettartamot: a kék zónák jelentősége

Nem tudni pontosan, mi történt Moraitisszel, és hogy élhetett még három évtizedet a korábban kapott lesújtó diagnózis után. Lehet, hogy egyedi genetikai adottságok voltak a segítségére, de Buettner azt gyanítja, hogy szoros kapcsolat van a hosszú élet és a minket körülvevő dolgok között –

„Ide tartoznak a körülöttünk lévő emberek, a növények sokasága, a jó levegő és az egészséges életmód – és szerinte ezek a tényezők többet számíthatnak, mint a genetika. Egy sokat idézett tanulmány szerint a genetikai adottságok csupán 20-25%-ban felelősek az élettartam hosszúságáért.

„Ő tudatosan nem tett semmit azért, hogy megpróbáljon egészségesebb lenni. Az egyetlen dolog, amit tett, az a környezet megváltoztatása volt” – magyarázta Buettner Moraitis esetéről.

Az Ikaria szigetén tett látogatása után Buettner megpróbálta az Egyesült Államokban is megteremteni a kék zónákra jellemző életmódot, és a kísérlete nagyjából sikerrel járt.

A minnesotai Albert Lea kisvárosával kezdte 2009-ben, de mostanra a projekt más városokba is eljutott. A kék zónákban az emberek lehetőséget kapnak arra, hogy sokat sétáljanak, mozogjanak, egészségesebb növényi alapú élelmiszerekhez jussanak az üzletekben és éttermekben, önkénteskedjenek, fessenek, kertészkedjenek, társasági életet éljenek.

Moraitis egész életében rendkívül aktív maradt

Moraitis élete késői szakaszában olyan környezetben élt, ahol mindvégig aktív maradhatott – utolsó napjaiban is fel tudott kapaszkodni a létrán, hogy leszedje az olajbogyót, és a szőlősről is gondoskodott.

„Még mindig iszok bort és dolgozok” – mondta a BBC-nek 2013 elején, alig néhány héttel 98 éves korában bekövetkezett halála előtt. „Nem vagyok orvos, de szerintem a bor segített. Semmi mást nem csináltam, csak tiszta ételeket, tiszta bort és tiszta zöldségeket fogyasztottam” – magyarázta.

A mindennapi teendők célt és motivációt adtak neki – ha olívaolajjal akart főzni, saját magának kellett kipréselnie az olajbogyót. „Akár könnyű, akár nehéz, de meg kell csinálni” – tette hozzá nevetve.

Forrás: Filantropikum.com