A változtatások a felnőttek és a gyermekek ellátását is nehezítik.
Ahogy a Nyugati Fény írta, Pest vármegyében is átalakult az ügyeleti rendszer, a pomáziaknak, akik délután 4 óra után vinnék orvoshoz a gyermeküket, február 1-jétől 40 kilométert kell majd utazniuk.
A kormány döntése alapján tavaly áprilistól folyamatosan alakulnak át a háziorvosi ügyeletek, a módosítások azonban országszerte komoly felfordulást okoztak. A Belügyminisztérium eredeti terve az volt, hogy 2024 elejére Budapest kivételével az egész országban egységes sürgősségi ellátórendszer jöjjön létre.
Leidinger István, Pomáz polgármestere az RTL Híradónak úgy fogalmazott: az ügyeleti hely megfelelően lett kialakítva, ám a politikai döntés szerint a járásközpontban kell kialakítani az ügyeletet.
Jövő hónaptól, amennyiben valakinek a rendelési időn túl van szüksége orvosra, Szentendrére kell mennie, a gyermekeket pedig Vácra tudják vinni a szülők ügyeletre. A 40 kilométeres táv megtétele autóval körülbelül 40 perc,
tömegközlekedéssel pedig 1,5 óra.
A településvezető szerint egyszerűbb bemenni Budapestre és ott ellátást kérni egy kórházban – ugyanakkor a Heim Pál Gyermekkórház is 30 kilométerre található.
Pest vármegyében 3 helyen lesz házigyermekorvosi ügyelet: Vácon, Érden és Cegléden.
Az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy a járási központba is vihetik a gyermekeket a szülők, ám ott felnőttháziorvos tudja csak ellátni őket. Emiatt aggódik egy érintett szakember is.
Sztrányay Anette háziorvos elmondta: bár a szakvizsgájuk feljogosítja őket, hogy gyermekeket is ellássanak, gyakorlatuk nincs benne, mert napközben csak 15 éven felülieket látnak el. Hozzátette: a felnőttek ellátásával összefüggésben egyszerűen
nem áll módjukban több hónap gyermekosztályos gyakorlaton részt venni.
Pest vármegyében az 51-ből mindössze 11 olyan háziorvosi ügyeleti pont marad, ahová a felnőttek fordulhatnak akár éjjel is. A Magyar Orvosi Kamara háziorvosi kollégiumának vezetője szerint gyakori, hogy a sürgősségi ellátáshoz is az éppen ügyelő háziorvost küldik ki a mentőorvos helyett, ez pedig probléma.
Keczéry Attila úgy fogalmazott: gyakran az SBO, azaz a sürgősségi kórházi osztály mellett alakítottak ki egy-egy pontot, oda jön a mentőautó, az ügyelő háziorvos pedig mint mentőorvos siet a helyszínre.
Az ügyeleti ellátás februártól Fejér vármegyében is megváltozik, az átszervezéssel összefüggésben az Országos Mentőszolgálat közölte: az eddiginél jobb rendszert építenek ki, azaz február 1-jétől javulást tapasztalhatnak a betegek az ellátás színvonalában, valamint a hozzáférésben is.