Hatalmas botrány.

Németh Szilárd agya teljesen elborult

Mint ismert, Ábel Attila alpolgármestert még Borbély Lénárddal együtt vágták ki a Fideszből. Ábel azt állítja, Németh Szilárd nem tudta lelkileg feldolgozni, hogy már nem ő Csepel polgármestere. A fideszes vezető az alpolgármester szerint rá akarta tenni a kezét az önkormányzati vagyonra.

Az ATV Start című műsorában Ábel bemutatott egy levelet is, amely arról szólt, hogy a csepeli önkormányzat vezetőinek a koronavírus miatt bevezetett rendkívüli jogrendet kihasználva

át kell adnia Németh Szilárdnak mintegy 12 milliárd forintnyi önkormányzati vagyont.

Szakítás lett a fideszes belháború vége

Borbély Lénárd, Csepel volt fideszes polgármestere és a helyi Fidesz között pattanásig feszültté vált viszony. A Fidesz-KDNP színeiben induló Borbélyt 2014-ben és 2019-ben választották a XXI. kerület vezetőjévé. A Fidesz csepeli alapszervezetét 2022-ben feloszlatták, és az új szervezetben a polgármesterre és alpolgármesterére már nem tartottak igényt.

Borbély decemberben jelentette be: a Közösen Csepelért Polgári Egyesület színeiben indul a jövő évi önkormányzati választáson. A csepeli Fidesz ugyanakkor azt közölte, Borbély Lénárd polgármester Vincze Anikó jegyzőn keresztül, egy „jogi köntösbe bújtatott csűrés-csavarással” akarja megakadályozni, hogy a képviselő-testület napirendre vegye és megtárgyalja a Fidesz-KDNP önkormányzati költségvetését.

Ábel borított Németh Szilárd módszereiről

Ábel Attila, csepeli alpolgármester, a Fidesz korábbi elnöke a csepel.infó oldalon cikksorozatot közölt arról, hogy az elmúlt években miért szakadt szét a csepeli Fidesz. Írásaiban arra is kitért, miként szúra hátba régi barátait a rezsibiztosi posztot és a Fidesz-alelnöki tisztségét is elnyerő Németh Szilárd.

Legújabb írásában arra hívta fel a figyelmet, hogy 2019 tavaszán, a képviselők előtt elmondott beszédben Németh több olyan programpontot is bejelentett, amelyek ellentmondtak az önkormányzatot vezető politikusok terveinek.

Ábel azt írta, Németh Szilárd ezen a megbeszélésen közölte, hogy „a közpénzből létrejött és abból működő, ám magánvagyonaként kezelt alapítványa”, a Kozma István Birkózó Akadémia (KIMBA) megveszi a csepeli Kis-Duna-parton épülő birkózócsarnok telkét. Sőt, a mellette fekvő ifjúsági tábor területét is, hogy sportkollégiumot építsen, holott

a Fidesz korábban éppen azért küzdött, hogy a folyópartot ne lehessen beépíteni.

Kitért Németh másik bejelentésére is, amely a Csepeli Munkásotthonról szólt.

Brutális állítások hangoztak el

Arra utasított bennünket, hogy a ma 10–12 milliárd forint értékű ingatlanegyüttest adjuk át ingyen a KIMBA-nak

– közölte Ábel, hozzátéve: a harmadik bejelentésből megtudták, Németh már folytat tárgyalásokat arról, hogy „a KIMBA megvegye a Csepel SC-t a portfóliójával együtt”. Ábel arról is beszámolt, hogy a három követelés magyarázataként az ingatlan-igénylista ismertetése után az hangzott el, hogy: „mi leszünk a szocik”.

Ábel Attila a műsorában úgy fogalmazott:

Németh Szilárd a 2014-es veresége után „kifordult magából”,

nem bírta elviselni a hatalomvesztést, és – tette hozzá –, 2018-ban azt mondta, ha nem adják át neki – az informális – polgármesteri hatalmat, akkor megbuktatja őket (!).

Ábel azt állította, Németh Szilárd 2019-ben egy frakcióülésen úgy fogalmazott, „a Fidesz már nem Fidesz, hanem egy új MSZP” (?). Ezután a rezsibiztos előállt vagyoni követeléseivel is, mivel úgy döntött, ha már nem lehet polgármester,

akkor az önkormányzat vagyonát fogja megkaparintani.

Németh Szilárd nagyot lépett

Ábel Attila kijelentette: Németh Szilárd 5 milliárd forint közpénzből vette meg a Csepel SC-t. Hozzátette, Németh Szilárd úgy szokott fogalmazni, hogy „amit ő szerzett, az az övé”. Németh a KIMBA-ra is ezt mondta, amelyhez 2,4 milliárd forintot kapott az építkezésre a csepeli birkózóklubtól, majd amikor a csarnok elkészült, kizárta a birkózóklubot, vagyis „ezt a pénzt lenyúlta” – mondta Ábel.

Szilárd mindenkit átvert

– húzta alá az alpolgármester. Hozzátette: a megállapodás arról szólt, hogy a csepeli birkózóklub átadja ezt a pénzt, azonban az egyezségben az már nem volt benne, hogy miért cserébe. Sőt, a telket úgy adta az önkormányzat a birkózóklubnak, hogy úgy tudta, a csarnok a birkózóklubé lesz, azonban ez nem így történt.

Az volt a hiba, hogy „nem loptak eleget”?

Arra a felvetésre, miként „kezeli” a kormányzó párt a belső ellentéteket, az alpolgármester azt mondta:

őket azért zárták ki a pártból, mert nem loptak Németh Szilárdnak (!).

Szerinte Németh elkezdte támogatni a csepeli ellenzéket, „felállt egy nagykoalíció” a polgármester ellen. Szerinte ez most pedig megpróbálja megakadályozni azt, hogy Csepelnek költségvetése legyen.

Arról is beszélt, hogy a Fidesz vezetése nem tudott róla, velük mi történt, sőt, Németh egy egészen speciális módját választotta az ő kizárásuknak. Ez ellen nem védekezhettek, ezért a vádakat sem ismerik.

Videó:

(ATV/YouTube/Nyugati Fény)