Tömeges, közösségi gastroenteritis-járvány van Hajdú-Bihar vármegyében, az ivóvíz minőségével akadtak gondok.
Tömeges járványt jelentettek
Tömeges, közösségi gastroenteritis-járványt jelentettek Hajdú-Bihar vármegyében
– figyelmeztetett friss jelentésében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
A szervezet tájékoztatása szerint egy munkahely dolgozói lettek rosszul, akik belázasodtak, majd hányással, hasmenéssel, hasi görcsökkel járó tüneteket észleltek magukon.
564 személy betegedett meg
Közlésük szerint
összesen 564 személy lett beteg,
a megvizsgált székletmintákból kiderült: több, veszélyes bélfertőzést okozó baktérium is jelen volt a szervezetükben (!).
Az NNGYK közölte, elkezdték „felderíteni”, mi okozhatta a tömeges megbetegedéseket. Az üzemi konyha nagyjából 600 adag ételt készít, úgy tudni, minden alkalmazott ezt fogyasztotta. A kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi osztálya is megkezdte az eset kivizsgálását, az ügyben a laboratóriumi vizsgálatok még folyamatban vannak – tudatták.
A magyarországi ivóvíz nem alkalmas emberi fogyasztásra
Kiemelték, hogy a helyszíni vizsgálatok során felmerült az ivóvíz esetleges szerepe is, ezért a szakemberek összesen 16 ivóvízmintát vettek. A vizsgálatokból kiderült:
a minták egyik esetben sem feleltek meg az ivóvíz minőségi követelményeinek.
Súlyos, fertőző betegségeket kaptak el az emberek
Azt írták, a védőoltással megelőzhető fertőző betegségek közül 41 pertussis, egy rubeola és egy parotitis epidemica megbetegedés gyanúját rögzítették a fertőzőbeteg-nyilvántartásba. A szamárköhögés-gyanú bejelentések a fővárosból, és 10 vármegyéből érkeztek (Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Pest, Somogy, Tolna és Zala).
A betegek közül 15 volt csecsemő (!),
két fő a 3-5 éves, két fő a 6-9 éves, öt fő a 10-14 éves, egy fő a 15-19 éves, öt fő a 40-49 éves, öt fő az 50-59 éves, hat fő pedig a 60 év feletti korcsoportba tartozott. Az elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok 14 fő esetében támasztották alá a klinikai diagnózist. A többi betegnél a diagnosztikus vizsgálatok még folyamatban vannak – ismertették.
(antsz.hu / infostart.hu nyomán)
Kapcsolódó:
Fontos közleményt adott ki a szamárköhögésről a népegészségügyi központ
Nem elég a klímák elromlása: Ezúttal ágyi poloskák miatt állt le egy kórház