Bese Gergő atya ellen nem az egyház és nem is a titkosszolgálat intézkedett.
Bese lebukása még a vártnál is kínosabban történt
Nagyon úgy tűnik, hogy szerelmi féltékenység vezetett Bese Gergő katolikus plébános lebukásához. A jelek szerint titkosszolgálati nyomozás és az egyház belső vizsgálata sem kellett ahhoz, hogy a sztárpap lebukjon, ugyanis az egyik szeretője leplezhette le a celebplébános „másik” életét – értesült Dezső András oknyomozó újságíró.
A NER sztárpapjáról kiderült, hogy nem csak rendszeresen él nemi életet, de csoportos partikra is jár, hogy a vágyait kielégítse. A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye a hírek nyilvánosságra kerülését követően Besét szeptember 6-án függesztette fel papi szolgálatai alól.
Megírtuk, hogy Bese betagozódott a NER-be, kifejezetten sokat szerepelt fideszes rendezvényeken. Olyannyira, hogy kétszer is járt Orbán Viktor hivatalában, hogy felszentelje a karmelita bazilikát: először 2022-ben, majd idén is. A miniszterelnök a kötcsei pikniken nyilatkozva igyekezett elhessegetni az ügyet, mondván, bízik benne, hogy az egyház tudja majd rendezni a saját hatáskörén belül a „belügyét”.
Bábel Balázs sokat lamentált Bese Gergő atya felmentésén
Az információk szerint Bese már nyár végén tájékoztatta az egyházmegye főérsekét, Bábel Balázst a történtekről. Ő akkor még nem függesztette fel a papot, azonban azonnal eltiltotta a médiaszereplésektől, valamint bűnbánatra küldte a papot (sic!).
Dezső András forrásai szerint ennek oka, hogy
Bábel nem akarta elengedni a NER-be beágyazott, a hívek körében is népszerű plébános kezét.
Mivel pedofilvádak nem merültek fel Besével szemben, Bábelnek mérlegelési lehetősége volt. Mivel az egyházon belül – a cölibátus és a katolicizmus melegellenessége ellenére – nem ritka, hogy a papok kettős életet élnek, Bese akkor megtarthatta pozícióját.
A Válasz Online szeptember 6-ai cikkének megjelenését követően Bábel azonban rögtön a plébános felfüggesztéséről döntött. Ennek oka, hogy akkorra már világossá vált számára, hogy az álszent plébános a hívek, az egyházi vezetés és a politika számára is vállalhatatlan lett.
Figyelemre méltó tény, hogy az egyik forrás szerint a pap meglehetősen vakmerő volt. Úgy tudni, már fél évvel ezelőtt is kikerült a paptól néhány vad üzenetváltás. Bese azonban
a Fidesz védőszárnya alatt azt gondolta, biztonságban marad,
és nem kell tartania a lebukástól.
Bese Gergő ügye azért kavart igazán nagy port, mert rendszeresen felszólalt a melegek ellen, kijelentvén, hogy bűnösök. A plébános a nyilvános megszólalásaiban a melegházasságot a morális lecsúszással kötötte össze, és előszeretettel mutatkozott az Orbán-rendszer ismert szereplőivel.