Hatházi Róbert „plébános” kinyitotta a száját.
Beszámoltunk róla, hogy Kecskemét fideszes polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia kezdeményezi Hatházi Róbert Fidesz-szimpatizáns gyermekmolesztáló pap kitüntetésének visszavonását. Ennek előzménye, hogy kiszivárgott az egyházi „méltóság”-ról a botrányos információ, amelyet követően a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye azonnal felfüggesztette a plébánost a hivatása gyakorlása alól.
Mit művelt Hatházi Róbert „plébános”?
Az egyházi vizsgálódáson túl már
a Nemzeti Nyomozó Iroda is nyomozást folytat az ügyében.
Megírtuk, hogy Hatházi – a plébánia címére bejegyzett – Kecskemét-Széchenyiváros Közösségi Egyesület révén 100 millió forintos támogatást markolt fel nemi edukációra (sic!). A támogatásban a Kulturális és Innovációs Minisztérium részesítette, ezt további 4 és fél millió forinttal egészítette ki Kecskemét önkormányzata.
A gyermekbántalmazó megszólalt, de ebben nincs köszönet
A Hírös nevű kecskeméti portál elérte a gyermekbántalmazó Hatházit, aki pofátlan módon pattintotta le a portált. Azt írta:
„Amíg tart a vizsgálat, csak a főegyházmegye nyilatkozik.
Ne keressen, mert nem tudok semmit mondani!”
Az ügyben – az oldal belső vizsgálata szerint – öt áldozatra derült fény, akik közül négyen a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyével hozhatók kapcsolatba.