„Egy a ritmusunk” néven hirdetette meg Tóth Gabi a gyerektábort Pomázon, aminek ő lesz az arca és fő attrakciója. Két íjazás közt pedig koncertet is nézhetnek a gyerekek.
Ezt tervezi az énekesnő és táncos párja
A záró koncert persze inkább a felnőtteknek szól majd a gyerektábor lezárásaképp, ami egy Fricska Táncegyüttesessel közös Tóth Gabi fellépés lesz. A gyerekek ekkor megmutathatják, mit tanultak a táborban, hiszen néptáncolhatnak és énekelhetnek. A programok között várható még egy csomó népi játék, lovaglás, íjászat, rengeteg kirándulás, a klasszikus számháború, fűzhetnek gyöngyöt, agyagozhatnak is a gyerekek, sőt a nemezelés csínját-bínját is elsajátíthatják.
Célul tűzzük ki, hogy minden táborlakó leküzdje egy félelmét közösen a segítségünkkel, továbbá egyik nap ellátogat hozzánk egy mentálhigiénés szakember, hogy mentálisan és lelkileg is foglalkozzunk a gyerekekkel
– írják a tábor honlapján.
Kapcsolódó: Jákob Zoltán volt felesége elárulta: Ezért váltak külön a milliárdossal
6 napos hagyományőrző tábor közel 100 ezer forintért
A július 15-21 közt tartandó táborért 95 ezer forintot kér Tóth Gabi és csapata fejenként,
ami tartalmazza a szállást, étkeztetést, oktatást, valamint a programokat. Két csoportban mókázhatnak majd a gyerekek, a 13-18 éves korosztály oktatója a szuperpár Tóth Gabi és Papp Máté Bence lesz, a 8-12 éves gyerekek pedig Kiss László Vidor keze alá tartoznak majd. Autentikus jurtákban alhatnak majd a résztvevők, ezért hálózsákot is vinni kell a honlap szerint.
Kapcsolódó: Lázár János megmutatta ritkán látott feleségét, Zitát: Szokatlan fotót posztolt kedveséről a miniszter
Forrás: sassy.hu