Ennyi volt.
Több mint húszéves barátság kötötte össze Sebestyén Balázs feleségét és korábbi üzlettársát, akik néhány hónappal ezelőtt saját ruhamárkát alapítottak. Bár a luxusmárka vállalkozásuk nagy lendülettel indult, Sebestyén Viki most villámgyorsan kiszállt belőle: néhány nappal ezelőtt minden, a márkával kapcsolatos bejegyzését törölt a profiljáról, sőt a cég Instagram-oldalát is kikövette.
Kapcsolódó: Havas Henrik kipakolt Várkonyi Andreáról: „Mondogatták róla a kollégák, hogy anyagias, és hajt a pénzre”
Mi történt?
Beszédes, hogy Viki üzlettársa a BEST magazin megkeresésére nyilatkozott a lapnak, elárulta, mi vezetett a közös vállalkozásuk – és barátságuk – végéhez. Ám lapzárta előtt mégis úgy döntött, hogy nem járul hozzá a nyilatkozata közzétételéhez. Sebestyén Viki pedig nem szeretett volna megszólalni, ellenben 3 hónappal ezelőtt még boldogan nyilatkozott az elindított vállalkozásukról és a barátnőjével való sorsszerű találkozásukról.
Kapcsolódó: Sebestyén Balázs mutogatja felesége új ruhamárkáját
Túl sok fáradtság lett volna
Bár elvileg teljes egyetértésben tervezték a saját ruhakollekciójukat, szerezték be az ahhoz szükséges anyagokat és intézték a céges ügyeket, – a BEST magazin információi szerint – egy idő után túlnőtt rajtuk a vállalkozás, ami sokkal több munkával és fáradtsággal járt volna, mint amire ők vállalkoztak. Főleg, hogy egyiküknek sem ez volt a főállása. Mindemellett sok kritika is érte őket, egyesek ugyanis azt állították, hogy a kollekció darabjait Vikiék külföldről szerezték be és azokat adják tovább jó pénzért.
Forrás: nlc.hu