Keresés: Orbán-kormány
Ezt neked is tudnod kell: Így figyelteti állampolgárait az Orbán-kormány
Naponta több emberre is kiadhattak megfigyelési parancsot Orbánék.
Beköszöntött az Orbán-kormány rémálma: Megvan, ki felelős tizennégy ember haláláért
Tragédia Újvidéken: felbukkant a magyar szál a gondatlanságból bekövetkezett balesettben. Magyar hátterű cég felügyelhette annak az újvidéki vasútállomásnak a felújítását, ahol pénteken…
Szijjártó bejelentette: Egy rakás pénzt ad az Orbán-kormány a mezőgazdasági vállalkozóknak, de valami nem stimmel (+videó)
Elindították a mezőgazdasági vállalkozók támogatására szolgáló programot is. Mindenben segíteni fogják a boszniai Szerb Köztársaságot Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja, és…
Rendkívüli: Súlyos döntést hozott az Orbán-kormány az ukrajnai háború miatt (+videó)
Ismét kihirdették a háborús veszélyhelyzetet Magyarországon az ukrajnai háború miatt. Még a háborút is felhasználja a törvénykezésre az elvtelen Orbán-kormány Lassan már…
Botrány: Lázár János megakadályozná, hogy az emberek döntsenek az Orbán-kormány „kiemelt beruházásairól”
Lázár magasról tesz az emberekre, hiszen fideszes. Lázárék nem fogadják el a Kúria döntését egy népszavazásról? Beszámoltunk róla korábban, hogy Lázár János…
Óriási botrány Hevesen: Az Orbán-kormány átverte a lakosságot a mérgező akkumulátorgyárral
Tudatosan hazudott az embereknek Sveiczer Sándor. Elszabadultak az indulatok a hevesi lakossági fórumon Óriási botrányba fulladt a Hevesen megtartott lakossági fórum, amelyet…
Betelt a pohár: Iványi Gáborék nem hagyják, hogy az Orbán-kormány felszámolja az intézményeiket
Felveszi a kesztyűt a Magyar Evangéliumi Testvérközösség. Bíróságon támadják meg Iványi Gáborék az Orbán-kormány embertelen határozatát Iványi Gábor, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség…
Óriási botrány: Titokban építi veszélyes vegyi üzemét az Orbán-kormány
Teljesen tönkreteszik az országot Orbán Viktorék veszélyes gyárai. Hiába tagadta le a Fidesz, kiderült: Heves épül az újabb veszélyes vegyi üzem Heves…
Döntöttek Pintér Sándorék: A kiszolgáltatott betegeken fog nyerészkedni az Orbán-kormány
A Pintér-féle Belügyminisztérium szerint „a betegek érdekei” miatt teszik mindezt. Orbán Viktor kormánya tovább szűkíti a betegek hozzáférését a gyógyászati segédeszközökhöz Minden…
Döntött az Orbán-kormány: Nem jár ápolási díj az értelmi fogyatékos unokaöccsét nevelő nőnek
Pintér Sándorék közölték: nem jár az ápolási díj az értelmi fogyatékos unokaöccsét egyedül nevelő Évának. Magyar Éva tíz éve látja el az…
Bóka János bejelentette: Végrehajtják az EU parancsát, az Orbán-kormány engedelmeskedik Brüsszelnek
Orbán minisztere ismertette az EU új menekültügyi rendszerével kapcsolatos elvárásokat. Az Európai Bizottság közzétette végrehajtási határozatát Az Európai Bizottság pénteken nyilvánosságra hozta…
Itt a bejelentés: Dermesztő utasítást adott a katonáknak az Orbán-kormány
Az Orbán-kormánynak kiemelten fontos a „kifogástalan életvitel”. Százával mondanak fel a gyerekfelügyelők az Orbán-kormány intézkedése miatt Mintegy 100 nevelőszülő nem folytatja tovább…
Befutott a pofon Pintérnek: Nagy bajba kerülhet Magyarország az Orbán-kormány miatt
Levelet kapott a belügyminiszter. Felszólították Pintér Sándort, azonnal adjon magyarázatot a vízumrendszer könnyítésének ügyében Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa levelet…
Mi lesz ebből? Gigahitelt vett fel az Orbán-kormány
Hitel felvételéről döntöttek Orbánék, Kína bankjaiból érkezik a pénz. Az Orbán-kormány 1 milliárd euró összegben vett fel hitelt kínai bankoktól idén tavasszal.…
Ketyeg az óra: Súlyos üzenetet kapott az Orbán-kormány az EU-tól
Orbán Viktorékat felszólította az EU-s intézmény. Az Európai Bizottság július 16-án levelet és fizetési felszólítást küldött a magyar kormánynak. Erről Christian Wiegand…
Vészjósló számok érkeztek: Itt a bizonyíték az Orbán-kormány legnagyobb bűnéről
Még soha ennyien nem hagyták el Magyarországot. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette A kivándorló magyar állampolgárok célországok és nemek szerint című…
Repkednek a milliárdok: Váratlanul újabb repülőtér-bizniszbe önti a pénzt az Orbán-kormány
Orbán Viktor miniszterelnöknek a repülőtér-biznisz a mindene. Orbán Viktorék kormányzása alatt a sármelléki légikikötő forgalma jócskán megcsappant. Bár a Fidesz többször ígéretet…
Megdöbbentő leleplezés: Az Orbán-kormány magára hagyta a gyerekeket a kegyelmi botrány után
Rémisztő kép körvonalazódik a magyarországi gyermekvédelem helyzetével kapcsolatban. Úgy tűnik, még a kegyelmi botrány sem változtatott az ijesztő tendenciákon. A Hintalovon Alapítvány…
Szijjártó Péter megszólalt: Durva részletek derültek ki az Orbán-kormány zűrös kínai ügyleteiről
Szijjártó Péter a kínai diktátor távozása után értékelte a Kínai Kommunista Párttal kötött megállapodásokat. „Magyarország fejlődési pályáját hosszú távon pozitívan befolyásolják a…
Nem kürtölték világgá: Falrengető dobásra készülhet az Orbán-kormány a szomszédokkal
Aleksandar Vučić Orbán Viktor kormányfővel, vagy legalábbis Magyarországgal tervez a jövőben. 2028-ban Szerbiában rendezik meg az Európai Liga döntőjét. Ennek kapcsán Aleksandar…