Keresés: magyar péter
Magyar Péter szerint nincs szükség ellenzéki összefogásra, mert ők az egyedüli ellenzék
A Tisza Párt vezetője elutasította Jakab Péter kérését.
Magyar Péter házhoz ment a pofonért Gyurcsány Facebookjára
Nagyon kiosztották a DK-sok.
Jakab Péter nagyon fontos dologra kéri Magyar Pétert, a kormány bukása múlhat rajta
Most kell lépni a Nép Pártján szerint.
Hoppá! Nem akárki állt be Magyar Péter mögé
Erre kevesen számítottak.
Magyar Péter mindenkit ledöbbentett, 180 fokos fordulatot vett
Erre kevesen számítottak.
Áll a bál: A Facebookon csapott össze Magyar Péter és Bartus László
Az Amerikai Népszava főszerkesztőjével akasztott tengelyt a férfimanöken-politikai celeb.
Mi lesz ebből? Különös döntést hozott az ügyészség Magyar Péter hangfelvétele miatt
A Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétel – amelyen Varga Judit hangja is hallható – kapcsán adott ki közleményt az ügyészség. Átfogó,…
Dühösek lettek Magyar Péter hívei, elárasztották a politikus oldalát a brüsszeli átverés miatt
Csalódottak, hogy Magyar nem tartja be az ígéretét.
Botrány: Magyar Péter elvesztette az önuralmát, kivonult az ATV élő adásából
Szembesítették egy korábbi hamis állításával, nem bírta az önérzete.
Karsai Dániel is beszállt a főpolgármester-kampányba: Színvallásra szólította fel Magyar Pétert
A halálos betegséggel küzdő Karsai Dániel is megszólalt a főpolgármesteri kampány kapcsán. Mint ismert, pénteken reggel Szentkirályi Alexandra bejelentette: visszalép a főpolgármester-jelöltségtől.…
Útszéli stílusban gyalázta Dobrev Klára külsejét Magyar Péter, videó is készült róla
Ezt a stílust Bayer Zsolt is megirigyelhetné.
Cseh Katalin kiosztotta a Momentumot harapdáló Magyar Pétert
Mielőtt a Tisza Párt végképp felzabálná a Momentumot.
Hadházy Ákos berágott, feljelenti Magyar Pétert csalás miatt
Amit a Diákhitel Központ élén művelt, az bűncselekmény lehet.
Jakab Péter irgalmatlanul kiosztotta Magyar Pétert
Pattanásig feszült a helyzet a két politikus között.
Bartus László szerint Magyar Péter a Fidesz átmentési kísérlete
Szapordnak a gyanús jelek, hogy Magyar Péterrel a Fidesz próbálja átmenteni magát az Orbán bukása utáni időkre.
Bepöccent Donáth Anna, nagyon durván beleszállt Magyar Péterbe
Magyar már a Momentum szavazótáborát harapdálja.
Varga Judit nem áll le: Friss írásában durva részleteket osztott meg Magyar Péterről
A közösségi médiában írt a volt férjéről. Lelki terrorról, zsarolásról, verbális bántalmazásról írt Varga Judit volt igazságügy-miniszter a Facebookon. Szerinte volt férje,…
Hirtelen felbukkant Gulyás Gergely: Magyar Péter paprikázta fel a minisztert
Magyar Péter és Varga Judit kapcsán szólalt meg. Gulyás Gergely kedd délelőtt a közösségi oldalán reagált arra, hogy Magyar Péter nyilvánosságra hozta…
Varga Judit kitálalt arról, hogyan bántalmazta őt Magyar Péter
Varga Judit reagált a kedd délelőtt történtekre. Megírtuk, hogy Magyar Péter nyilvánosságra hozta a titokban készített hangfelvételt, amelyen fideszes bűncselekményekről beszél Varga…
Pottyondy Edina páros lábbal szállt bele a szektás rajongással övezett Magyar Péterbe
A youtuber nem dőlt be az új megváltónak.