Keresés: Budapest
Ezt is elérte a Fidesz: Végleg elüldözték Magyarországról az egyik legjobb egyetemet Orbánék
Ennyi volt. Örökre bezárja kapuit Magyarországon a Közép-európai Egyetem. Az Orbán-kormány által elüldözött intézmény a magyarországi egyetemek közül egyedüliként van volt a…
Alföldi Róbert Karácsony Gergelyt támogatja: Azt is elárulta, miért buzdít erre minden fővárosit
Mutatjuk, mit írt a színész, rendező. Alföldi Róbert közösségi oldalán reagált péntek délután Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelöltségtől való visszalépésére. A Jászai Mari-díjas színész,…
Karsai Dániel is beszállt a főpolgármester-kampányba: Színvallásra szólította fel Magyar Pétert
A halálos betegséggel küzdő Karsai Dániel is megszólalt a főpolgármesteri kampány kapcsán. Mint ismert, pénteken reggel Szentkirályi Alexandra bejelentette: visszalép a főpolgármester-jelöltségtől.…
Orbánék foghatják a fejüket: Eljárás indulhat a kormány ellen a reptérvásárlás miatt
2600 család megélhetése került veszélybe azzal, hogy Orbánék kezébe került a Liszt Ferenc repülőtér. Sajtóhírek szerint az Orbán-kormány legalább 310 milliárd forinttal…
Orbán egy újabb női politikusát semmisítette meg: Így tüntetik el teljesen Szentkirályi Alexandra nevét
Elhúzzák a csíkját Szentkirályi Alexandrának. Erősen fogytán az idő, ezért 1 millió 364 ezer szavazólapon egyszerűen csak áthúzzák Szentkirályi Alexandra nevét a…
Ez normális? Bayer Zsolt egészen elborult módon kampányol Vitézy Dávid mellett
Bayer Zsolt „az ősi, a magyar, a sztyeppei harcmodor”-ról írt Vitézy Dávid kapcsán. Visszalépett a Fidesz főpolgármester-jelöltje Vitézy Dávid javára. Szentkirályi Alexandra…
Két nappal a választás előtt robbant fel a közélet: Tarlós István kiakadt Szentkirályi lelépése után
Ebből balhé lesz: Tarlós István bedühödött Szentkirályi Alexandra visszalépésétől. Visszalépett a Fidesz főpolgármester-jelöltje Vitézy Dávid javára. Szentkirályi Alexandra péntek reggeli Facebook-videójában közölte…
Nagyon kínos videó érkezett a pénteken lelépett Szentkirályiról: Még Deutsch Tamás szemei is fennakadtak
Szentkirályi Deutsch Tamással kávézgatott a megszégyenült lelépése után. Visszalépett a Fidesz főpolgármester-jelöltje Vitézy Dávid javára. Szentkirályi Alexandra péntek reggeli Facebook-videójában közölte a…
Szentkirályi Alexandrát „férfivá operálta” a Fidesz vezérarca: A fél internet rajtuk röhög
Szentkirályi Alexandra a visszalépése után teljesen nevetségessé vált. Visszalépett a Fidesz főpolgármester-jelöltje Vitézy Dávid javára. Szentkirályi Alexandra péntek reggeli Facebook-videójában közölte a…
Tombol a vihar: Keményen odapörköltek Szentkirályinak, miután pénteken bedobta a törölközőt
Szentkirályi Alexandra pénteken jelentette be a visszalépését. Visszalépett a Fidesz főpolgármester-jelöltje Vitézy Dávid javára. Szentkirályi Alexandra péntek reggeli Facebook-videójában közölte a hírt…
Lagzi Lajcsi lánya 29 évvel idősebb milliárdos szerelmével: Közösen mutatkoztak a nyilvánosság előtt
A minap a Fashion Streeten mutatta be Galambos Boglárka legújabb divatkollekcióját. Az eseményen ott volt Csipak Péter is, aki a 23 éves…
Szentkirályi Alexandra visszalépett Vitézy Dávid javára a főpolgármester-jelöltségtől (+videó)
Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán kéri a Fidesz-szavazókat: támogassák Vitézy Dávidot. Így lépett vissza Szentkirályi Alexandra Vitézy Dávid javára Visszalép a Fidesz…
Árad a Duna: Rendkívüli döntést hozott Karácsony Gergely
A Duna áradása miatt már ma szigorú intézkedések lépnek életbe Budapest területén. A Duna vízszintjének emelkedése miatt a 7 árvízvédelmi szakaszból 4-en…
A magyarok nem támogatják: Orbán mégis beismerte, hogy mik a tervei
Itt a friss Orbán-interjú: az EP-választások előtt beszélt az oroszokkal való együttműködésről. Orbán Viktor a kínaiakhoz és az oroszokhoz fűződő barátságáról is…
Világrekordot döntöttek Lázárék: 40 éves dízelmozdonyokat bérel a MÁV a „régiek” helyett
Használt dízelmozdonyok bérléséről döntött a MÁV. Komoly döntést hoztak Lázár Jánosék: a MÁV 15 dízelmozdonyt vesz bérbe, azonban ezek is használt járművek…
Hatalmas balhé tört ki a választás előtt négy nappal: Felmerül Orbán Viktor felelőssége
A jelek arra mutatnak, hogy Orbán Viktor újabb bűnöző bújtatásáról intézkedett. Az Orlen lengyel olajipari cég volt vezérigazgatója, Daniel Obajtek egy Andrássy…
Ebből komoly botrány lesz: Orbánék a szavazatokért hihetetlen dolgokra képesek
Kőbánya lett a kormányzó párt legújabb célpontja. Kínai nyelvű levelekkel toboroz szavazókat a Fidesz a főváros X. kerületében. Kőbánya ráadásul nem az…
Megdöbbentő: Schadl György elkotyogta, mennyit keresett a végrehajtó maffia élén
Schadl György csillagászati összegről beszélt. Bár korán mentek házkutatást tartani, nem találták Schadl György feleségének ékszereit a rendőrök. A budapesti ház garázsában…
Erre senki sem számított: Tökölön vendégeskedett a hollywoodi színészlegenda
Bill Murray épp Németországban forgatott. Egy régi ígéretének tett eleget azzal, hogy Tökölre látogatott. Billy Murray 35 éve ápol barátságot a Tökölön…
Ez nem jött be! A kormánypropaganda Karácsonyt akarta betámadni, de visszafelé sült el a próbálkozás
Szintet lépett az orbáni propaganda: keresztrejtvényben szidja Karácsony Gergelyt a Metropol. Ráfordultunk az önkormányzati választások hetére. A kormányközeli Metropol is érzi az…