Kavics került a küllők közé.
„Magyarország azért nem támogatja az uniós tagsági tárgyalások megkezdését Ukrajnával,
mert ellentétes a magyar érdekkel és egész Európa érdekével”
– kürtölte világgá Facebook-oldalán csütörtökön a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.
Menczer Tamás úgy fogalmazott csütörtök délutáni bejegyzésében, hogy „számos rendkívül súlyos kérdés van az asztalon, amelyekre nincs válasz, vagy, ha van,
akkor az ijesztő”.
„Ráadásul Brüsszel – és a magyar baloldal – nyilvánvalóan nemcsak megkezdeni akarja a csatlakozási tárgyalásokat, hanem gyorsan lezárni, és felvenni Ukrajnát az Európai Unióba, ez a hatalmas sietségből, rohanásból egyértelműen látszik”
– állította Menczer Tamás, bár ezt semmivel nem támasztotta alá.
Az államtitkár azt is írta: Ukrajna háborúban álló ország, a háborút nem szabad behozni az Európai Unióba; a háború elhúzódik, nem tudni, meddig tart.
„Nem tudni, hogyan alakulna Ukrajna felvétele után az EU finanszírozása, mi történne a kohéziós és agrárforrásokkal”
– fejtegette Menczer Tamás megjegyezve, „amit tudunk arról, mennyi pénz menne Ukrajnába, az mindenképpen indokolna némi átgondolást”.
Úgy tűnik, nem kicsi porszemek kerültek Orbán Viktor kormányának gépezetébe, ugyanis csütörtökön kiderült: az Európai Tanács
megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával.
Minderről Charles Michel, a testület elnöke számolt be az X-en.
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
— Charles Michel (@CharlesMichel) December 14, 2023
Az Európai Tanács egyik tisztségviselője a 24.hu-nak megerősítette: a csatlakozásról szóló döntést minden tagállam,
így Magyarország is támogatta.
Mindennek tükrében megjegyezzük: egészen megdöbbentő tény, mennyire tájékozatlan a magyar kormány egyik vezető tisztségviselője, hiszen Menczer államtitkár szinte az EU döntésével egy időben osztotta meg hivatalos oldalán a bejegyzését. Az bizonyos, hogy az államtitkár nem jól értesült, de talán mindezek alapján az is kiderül, meglehetősen amatőr szinteken mozog a kormányzati kommunikáció, ha egy ilyen jelentős kérdésben sincs egységes álláspont.
Orbán egészen kínos magyarázkodásba kezdett, miután – ígéretével ellentétben – nem vétózta meg Ukrajna és Moldova Európai Unióhoz való csatlakozásának megkezdését. A kormányfő azt mondta: ő továbbra is úgy gondolja, hogy Ukrajna nem áll készen az uniós tagságra, de mivel a többi tagállam meg akarta szavazni, így
engedett a nyomásnak.
Orbán azt a döntést hozta, hogy egyszerűen távol maradt a szavazástól, így lényegében jóváhagyta Ukrajna és Moldova csatlakozását.
A miniszterelnök sajátos manőveréről videóüzenetben is beszámolt: