Vesztésre áll a rezsibiztos.
Úgy tűnik, Németh Szilárd békejobbja a Fideszből kitett csepeli polgármester, Borbély Lénárd felé mindössze a választóknak szóló színjáték.
Az önkormányzati választás kimenetele szempontjából sem a csepeli Fidesznek, sem a kormánypártból kiebrudalt polgármester csapatának sem érné meg az a választási együttműködés, amit Németh Szilárd javasolt nemrég – írta meg a magyarnarancs.hu.
„A Fidesz-szavazóknak tett gesztus, de
valódi akarat nincs mögötte, mert választójogilag óriási hátrány keletkezne belőle”
– értékelték a portál forrásai.
Némethék múlt heti javaslata szerint Borbély vagy Dudás Zoltán, a Fidesz polgármesterjelöltje lépne vissza a másik javára. A visszalépett polgármesterjelölt a tizenkettőből hét egyéni képviselői körzetet nevezhetne meg, azokon a helyeken, ahol az induló polgármesterjelölt visszalépteti saját jelöltjeit. A terv szerint egyetlen egyéni képviselői körzetben sem indulnának egymás ellen, ám a jelölőszervezeteik külön-külön választási listát állítanának.
Egyértelműen kamu az ajánlat
Egy 2023-as jogszabály értelmében az hozhat létre listát, aki a választókörzetek kétharmadában állít jelöltet. A csepeli Fidesz javaslata értelmében pedig 7:5 arányban osztanák fel a körzeteket, ebben az esetben pedig egyik szervezet sem tudna kompenzációs listát állítani.
Azaz: a 16 fős testületbe automatikusan öt ellenzéki képviselő kerülne be kompenzációs listáról. Ez nyilvánvalóan senkinek sem érné meg együttműködés esetén.
„Valószínűleg zavarórepülés. A Fidesz szavazóinak szól”
– írta a portál.
„Az ilyesmi nem úgy kezdődik, hogy a kormánypárti sajtónak kiküldünk egy közleményt. Hanem felhívjuk a másikat.
Tipikus Németh Szilárd-féle trollkodás.
Ez egyfajta gesztus a Fidesz-szavazók felé, de valódi akarat nincs mögötte, mert választójogilag teljes hülyeség”
– értékelte a történteket egyik, Borbély Lénárd csapatába tartozó megkérdezett.
Csepeli belharc
Ahogy arról beszámoltunk, Budapest XXI. kerületében nagyon durva balhéval indult a 2023-as tavasz: a polgármestert és az alpolgármestert is kizárták a Fideszből. Borbély Lénárd akkor Németh Szilárd leszámolásának esett áldozatul, ám úgy tűnik, az ex-fideszes polgármester nem adja olyan könnyen magát.
Ez azonban a Fidesz és az országos vezetéshez közel álló polgármester pozíciójának elvesztésével is járhat – amint azt megírtuk.
Borbély kapcsolata a Fidesszel azóta is ambivalens. Bár kizárta a párt, sokáig a Fővárosi Közgyűlésben a Fidesz-frakcióban ült, és arra sem válaszolt, hogy egyeztetett-e a Fidesz felső vezetésével arról, hogy ismét megpályázza a polgármesteri széket.
Március elején azonban – fél évnyi huzavona után – kitették a fővárosi frakcióból is.
Borbély, aki 10 éve vezeti Csepelt, ezúttal a Közösen Csepelért Polgári Egyesület nevű kormányközeli ernyőszervezet jelölésével indul az önkormányzati választásokon.
Az sem elképzelhetetlen, hogy az őt ellehetetleníteni próbáló Németh Szilárddal kell majd ringbe szállnia.