A 61 éves televíziós egy podcastban beszélt a párkapcsolatokról manapság. Jakupcsek Gabriella ezúttal is kendőzetlen, őszinte stílusban közölte gondolatait.

Jakupcsek Gabriella Lakatos Levente podcastjában, a Levente Klubjában vendégeskedett: a műsorvezető itt arról beszélt, hogy mára mennyire megváltozott a párkapcsolatok dinamikája. Úgy gondolja: domináns nő lévén olykor még saját barátai is csodálják a sokoldalúságát, és azt, hogy a házasságában „törékeny virágszálként” is képes létezni:

„Most hazudhatnék, de egy domináns nő mellett ez nem valósul meg. Tudok törékeny virágszál lenni, és szeretek is néha az lenni, olyankor mindig lehülyéznek a barátaim, hogy ezt most miért csinálom. Mondom, azért, mert most végre elengedhetem magam, de nem hiszik el, pedig én szeretem néha. Ha például elutazom egy baráti társasággal, én még azt se nézem meg, hogy melyik országba megyünk, nem vagyok irányításmániás. Én ilyenkor alkalmazkodó vagyok”

-kezdte vallomását Jakupcsek, aki ezt követően részletes képet vázolt a modern párkapcsolatokról.

Olykor taszítóak tudnak lenni a nők

„Látom a baráti körömben a fiúknál, meg a saját fiaimnál, hogy rettenetesen taszítóak tudnak lenni a nők. Ezt ki kell mondanom. Tehát az a nő, aki farkat növeszt magának, rossz úton jár. És minden lehetséges segítséget megkap a társadalomtól, hogy ezt megtegye, ha akarja” – mondta a televíziós.

Kapcsolódó: Nem tud túllépni a szakításon? Bochkor Gábor még mindig hordja a Várkonyi Andreától kapott nyakláncot (+Fotó)

„A Tinderen a második kérdés, hogy holnap akarsz-e gyereket, de az első, hogy átjössz-e. Erről nekünk kell elbeszélgetnünk a lányainkkal!” – hangsúlyozta Jakupcsek.

Kapcsolódó: Jákob Zoltán volt felesége elárulta: Ezért váltak külön a milliárdossal

A híresség szerint már a párkapcsolat kezdeti fázisában érdemes tisztázni a szerepeket:

„Kell egy házvezetőnő egy kapcsolatban is. Ezt egy férfinek nem úgy kell megélni, hogy őt leuralják, hanem úgy, hogy ha a vasalt ing jó, ha ott lóg, akkor ne csodálkozzon, hogy azt is megmondják, mit vegyen a boltban. Ez egy szereposztás, és szerintem ezt kell tisztázni az elején, hogy ki mit csinál és mit vár el a másiktól. Tehát vannak dolgok, amikhez én nem nyúlok hozzá, mert férfi dolognak tartom, nem foglalkozom a kerékcserével, nem én vagyok, akinek a zárat meg kell javítania, ha beragad. Cserébe gondoskodom róla például, hogy gyógyszert vegyen be és még sorolhatnám…”

Kapcsolódó: Lázár János megmutatta ritkán látott feleségét, Zitát: Szokatlan fotót posztolt kedveséről a miniszter

Bevallotta, bár már egy nő is ugyanolyan kenyérkereső egy családban, mint egy férfi, ám kezdetben férjének, Kliegl Ádám operatőrnek is voltak nehézségei Jakupcsek ismertségének, sikerességének elfogadásával:

„Neki ez sok, sokszor ezért megkímélem. Én egy nagy fokú szabadságban élek, tudja, hogy nekem mennyire fontos a munkám, mert rettenetesen sok pozitív töltődést kapok belőle. Mindig is ilyen voltam, és ezt a kört meghúztam magam köré, hogy neki nem kell ebben részt vennie, csak élveznie kell ennek a jó részét, ha akarja” – árulta el a közismert médiaszemélyiség.

Forrás: femcafe.hu