Hétfőtől harmadfokúra emelkedik az árvízvédelmi készültség szintje Budapesten.
A legfrissebb előrejelzések alapján hétfőtől napi egy méterrel emelkedik a Duna vízállása Budapestnél, ezért harmadfokú árvízvédelmi készültséget jelentettek be hétfőtől – közölte a főpolgármesteri hivatal szombaton az MTI-vel.
Nyolc méteren tetőzhet a Duna Budapesten
A folyó várhatóan a jövő hét második felében, nyolc métert meghaladó vízszinttel tetőzik.
Mivel ilyen vízállásnál a védekezés sokkal intenzívebbé válik, a Karácsony Gergely főpolgármester szeptember 16-án, hétfőn nulla órától minden budapesti szakaszon
harmadfokúra emeli az árvízvédelmi készültséget.
A védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) hétfőn megkezdi a Nánási–Királyok útja védvonal kulissza átjáróinak zárását. Négy kilométer hosszú, egy méter magas és négy méter széles agyag háttöltés kiépítését.
Az ideiglenes védmű építése miatt hétfőtől a Királyok útját lezárják a közúti forgalom elől – olvasható a közleményben.
Megkezdik a homokzsákok töltését a Margit-szigeten
A Margit-sziget alacsonyabban fekvő részeinek védelmét homokzsákokkal erősítik meg,
melyek töltéséhez – a 2013-as árvízi védekezés tapasztalatai alapján – nagy teljesítményű gépeket használnak. Az árvízi helyzet függvényében a
jövő hét közepén lezárhatják a Margit-szigetet a jármű- és gyalogosforgalom elől.
A rakparton tilos parkolni
Az alsó rakpartot várhatóan szeptember 17-én, kedden önti el a Duna.
A rendezvény miatt a hétvégére egyébként is lezárt, belső pesti rakpartszakaszokat az árvíz levonulásáig nem nyitják újra. A pesti alsó rakpart többi részét, valamint a budai alsó rakpartot szeptember 16-án,
hétfőn 20 órától teljesen lezárják.
A rakpartokon szombat 0 órától már tilos megállni, az ott parkoló autókat a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság hétfőn elszállítja – hívták fel a figyelmet.
Az ivóvízkészletről gondoskodnak
Budapest és a környező települések ivóvízellátásának zavartalansága érdekében a Fővárosi Vízművek megkezdte az üzemeltetésben lévő kutak, gépházak és szivattyúk fokozott ellenőrzését. Az ivóvíz minőségét a társaság laboratóriuma folyamatosan ellenőrzi – húzták alá.
A folyó menti területek közösségi közlekedésében a jelenlegi előrejelzések alapján a jövő hét közepén valószínűleg szükség lesz korlátozásokra, melyek részleteit a szakemberek a jövő hét elején tudják meghatározni – közölte a főpolgármesteri hivatal.
(Kiemelt képünk illusztráció)