Orbán az emberén keresztül áll bosszút az ellenzék szavazóin.
Kilakoltatják az önkormányzati bérleményéből azt az özvegy nőt, aki nem a Fidesz jelöltjére adta le a szavazatát a nézsai önkormányzati választáson. A hírről Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő értesült az asszonytól, aki a politikus kamerája előtt, arcát és nevét vállalva adott nyilatkozatot.
Kucseráné Marosi Krisztina 14 éve, 2010-ben költözött az önkormányzati tulajdonú bérlakásba a Nógrád (vár)megyei Nézsán. A nő tavaly – a korábbiakkal ellentétben –
váratlanul határozott idejű, egyéves szerződést kapott a korábbi, határozatlannal szemben.
Styevó Gábor Fidesz-helytartó suttyó módon állt bosszút Nézsa lakóján
Kucseráné közlése szerint az újraválasztott fideszes polgármester, Styevó Gábor a választás után közölte vele: el kell költöznie. A szerződése – bizonyára épp a véletlenek okán –
éppen szeptember 30-án, a jelenleg záruló önkormányzati ciklus utolsó napján jár le.
Az asszony elmondta: májusban fenyegető tartalmú levelet kapott, amelyet követően névtelen rendőrségi feljelentést tett. A levélben indirekt zsarolást kapott: az állt benne, „a fecskék is elköltöznek szeptemberben„. A levelet elsőbbségi matricával, postai úton kapta meg.
A nő elmondta: júliusban beadta a lakásbérleti hosszabbításra irányuló kérelmét. A soron következő testületi ülésen arról döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a bérleti szerződést. Egy héttel később egy, a hölgy által kezdeményezett telefonhívás keretében árulta el a polgármester, hogy valóban nem kap új szerződést a nő.
Közigazgatási per indult Nézsa Fidesz-párti helytartója ellen
Kucseráné Marosi Krisztina indoklást kért a polgármestertől, de ő nem válaszolt a kérdésére. A nő megjegyezte: legyen őszinte, és írja bele a szerződési kérelem indoklásába, hogy azért bontanak vele szerződést,
mert Kucseráné dr. Gazda Péter polgármesterré választását támogatta.
A nő közigazgatási pert indított a település polgármesteri hivatalával szemben. Bent járt a jegyzőnél, aki rákérdezett nála, miért nem sikerült összegyűjtenie a pénzt saját lakásra 14 év alatt. A nő elmondta: a férje két és fél éve halt meg hosszú, súlyos betegség után, és a kezelése komoly összegeket emésztett fel a családi kasszából. A jegyző azzal hárított, hogy sem a férje haláláról, sem a fenyegető levélről nem tudott.
A nőnek egy idősebb, vér szerinti lánya van, illetve a férje révén két nevelt fia, akik közül a fiatalabbik még mindig vele él. Nekik, kettejüknek szeptember végén távozniuk kell.
Hadházy a beszélgetést követően elérte a polgármestert, aki azzal magyarázkodott a nő kilakoltatása kapcsán, hogy felújítást terveznek az önkormányzati tulajdonú ingatlanban. Emellett azonban azt is hozzátette, hogy
az asszony „már nincs a falu hasznára” (sic!).
Hadházy Ákos megdöbbentő videóját alább tudod megnézni:
(Hadházy Ákos/Facebook/Nyugati Fény)